Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Dystopia nyerte az idei Wacken Metal Battle-t

Megszületett a 2016-os Wacken Metal Battle verseny végeredménye. Az idei tehetségkutatót a szegedi Dystopia nyerte, akik augusztus elején felléphetnek Európa legnagyobb metalfesztiválján.

0511woa

A Wacken Metal Battle a világ egyik legnagyobb metalfesztiválja, a németországi Wacken Open Air nemzetközi tehetségkutatója és zenekari versenye. Az országonkénti győztesek fellépési lehetőséget kapnak a 2016-os Wacken Open Air fesztiválon (2016. augusztus 4-6.), ahol további huszonkilenc ország nyertesével csatáznak a döntőben az értékes nyereményekért. Az idei magyar döntőt a vihar által romba vágott balatonszemesi RockParton tartották. Mind a zsűri szavazataiból, mind a közönségszavazatokból kialakult egy-egy sorrend, amelyeknél az első helyezés 6 pontot, a második 5-öt, a harmadik 4-et, a negyedik 3-at, az ötödik 2-t és a hatodik 1-et ért. Ahol holtverseny alakult ki, ott mind a két zenekar a magasabb pontszámot kapta, a végeredményt pedig a két sorrend összpontszáma határozta meg.

A zsűri sorrendje: 1. Dystopia (6 pont), 2. Phrenia (5p), 3. Sirens Chant (4p), 4. Hot Beaver (3p), 5. Sunwharf (2p), 6. Inhale Me (1p)

A közönségszavazatok sorrendje: 1. Hot Beaver (6 pont), 2. Dystopia (5p), 3. holtversenyben Sunwharf (4p) és Inhale Me (4p), 5. Phrenia (2p), 6. Sirens Chant (1p)

A fenti két sorrend alapján a végeredmény:
1. Dystopia (6+5) - 11 pont
2. Hot Beaver (3+6) - 9 pont
3. Phrenia (5+2) - 7 pont
4. Sunwharf (2+4) - 6 pont
5. holtversenyben Inhale Me (1+4) és Sirens Chant (4+1) - 5-5 pont

A győztes a Wacken Open Air-es koncertjéhez a Monster energiaital jóvóltából 100.000 forint útiköltség-támogatást kap, és további értékes nyereményekben részesül, valamint automatikus fellépője lesz a 2017-es Rockpart fesztiválnak is.

A különdíjak:

Hot Beaver - BOSS BB-1X Bass Overdrive a Roland East Europe felajánlásában, és Marshall Mode fülhallgató az Audmax felajánlásában

Inhale Me - Marshall Major PitchBlack fejhallgató az Audmax felajánlásában

Phrenia - Sennheiser e935 mikrofon az Audiopartner Kft. felajánlásában

Sirens Chant - Marshall Monitor fejhallgató az Audmax felajánlásában

Sunwharf - SD-1W Waza Overdrive a Roland East Europe felajánlásában, és 100 darab névre szóló pengető a RockYourSelf felajánlásában

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Peter - Dystopia 2016-06-29 10:03
Idézet - falconer81:
Gratulálok a zenekarnak és a többi résztvevőnek is!

Minőségi zenekarok! Sok sikert a Wacken-en a Dystopiának!!!

Ja, és hol van már az új album, vagy számok vagy ep vagy ilyesmi?? Mindkét albumuk zseniális szerintem!


Nagyon szépen köszönjük az elismerő és bátorító szavakat, mindannyian nagyon örülünk, és nagyon szépen köszönjük a támogatást mindenkinek! Új számok pedig lesznek, nem kell aggódni, lendületben vagyunk. :)
Idézet
 
 
+7 #1 falconer81 2016-06-28 18:36
Gratulálok a zenekarnak és a többi résztvevőnek is!

Minőségi zenekarok! Sok sikert a Wacken-en a Dystopiának!!!

Ja, és hol van már az új album, vagy számok vagy ep vagy ilyesmi?? Mindkét albumuk zseniális szerintem!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.