Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A '70-es években és a '80-as évek elején az ember és a zene is szabadabb volt”

Life On Death Road címmel, június 2-án adja ki új szólólemezét Jorn Lande. A norvég énekes szólócsapata gyakorlatilag teljesen kicserélődött a tavalyi Heavy Rock Radio feldolgozásalbum óta, és most megérkezett az első szám az anyagról.

0407jorn

Teljesen új felállásban készítette el friss szólóalbumát Jorn Lande, akinek legutóbbi, teljesen önálló anyaga Traveller címmel jött ki 2013-ban. Az énekes mellett innentől Alessandro Del Vecchio billentyűs a fő dalszerző, aki aktívan elsősorban a Hardline sorait erősíti, de szinte minden Frontiers-zenekar munkájában benne van a keze kisebb-nagyobb mértékig ilyen-olyan minőségben, emellett a csapatot további három Primal Fear-muzsikus teszi teljessé Mat Sinner basszer. Francesco Iovino dobos és Alex Beyrodt gitáros személyében.

„Simán ez az egyik legjobb album, amit valaha felvettem", mondja a Life On Death Roadról Jorn. „Az volt a lényeg, hogy hozzuk össze a megfelelő embereket a megfelelő eredmény érdekében, miközben rászánjuk a szükséges időt a lehető legalaposabb, legmélyebb munkára a dalokon. Ahogy öregszem, úgy érzem egyre fontosabbnak, hogy a szívemre hallgassak: a legőszintébb, legbelsőbb érzésekre, amelyek miatt a zene lett számomra a legfontosabb. Annak idején, a '70-es években és a '80-as évek elején, amikor felnőttem, az ember és maga a zene is szabadabb volt, így aztán sokkal természetesebben is töltötték meg a zenészek lélekkel, érzéssel a dalaikat. Mi is erre a fajta energiára és tudásra vadásztunk, miközben azért a mai, modern kor ritmusa is benne van a dalokban. Ez az anyag elég jól összefoglalja a rock és a metal negyven-ötven évét, és úgy lett amolyan hibrid, modern heavy rock, hogy közben egy jó évjáratú bor ízes összetevői is benne maradtak."

jorn_cA dallista az alábbi:

01. Life On Death Road
02. Hammered To The Cross (The Business)
03. Love Is The Remedy
04. Dreamwalker
05. Fire To The Sun
06. Insoluble Maze (Dreams In The Blindness)
07. I Walked Away
08. The Slippery Slope (Hangman's Rope)
09. Devil You Can Drive
10. The Optimist
11. Man Of The 80's
12. Blackbirds

Az énekes egyébként csaknem három éven át dolgozott a dalokon, amelyek közül most máris megtekinthető az ars poeticának is tekinthető Man Of The 80's szöveges videója.

 

Hozzászólások 

 
#2 Gábor 2017-04-30 14:29
Nem rossz, de nem is túl jó.
Remélem a többi jobb lesz ennél.
Idézet
 
 
#1 P 2017-04-29 19:31
Nem rossz dal, de a szöveg azért elég szájbarágós. Egyébként imádom a hangját, de a szólókon túl kéne neki egy tényleg jó dalírókból álló zenekar.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.