Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2026-ban ismét turnéra indul a Twisted Sister

Bejelentette visszatérését a Twisted Sister. A zenekar 2026-ban fennállása ötvenéves jubileumát ünnepli majd meg egy alapos turnéval, ám egy alapember nem vesz részt a visszatérésben.

0911twistedsister

Teljes koncert erejéig utoljára 2016 novemberében állt színpadon a Twisted Sister, akik Mexikóban, a monterreyi Corona Northside Rock Park Meeting fesztiválon adták Forty & Fuck It búcsúturnéjuk utolsó buliját. A zenekar azóta mindössze egyszer állt össze, méghozzá két évvel ezelőtt, három dal erejéig egy jótékonysági gálán, 2023 elején, és még akkor is azt mondták, hogy nincs tervben semmiféle komolyabb aktivitás. Most azonban mégis meggondolták magukat. „1976. február 2-án, a New York-i Hunter Mountainben, a The Turtleneck Inn nevű kicsi bárban Dee Sniderrel és Eddie Ojedával elneveztük a zenekarunkat Twisted Sisternek, és az azóta eltelt csaknem ötven évben vállt vállnak vetve álltunk a számos személyi változás és több ezer koncert közepette – mondja Jay Jay French gitáros. – Most pedig büszkén megünnepeljük az annak idején elképzelhetetlennek tűnő mérföldkövet, az ötvenéves jubileumot! A zenénk és a koncertjeink világszerte rajongók milliót inspirálták. Twisted Forever, Forever Twisted!"

A visszatérő turné pontos részleteit még nem hozták nyilvánosságra, de a felállásról már lehullott a lepel: az említett alapító trió, azaz French mellett Dee Snider énekes és Eddie Ojeda gitáros természetesen részt vesz a visszatérésben. A 2015-ben elhunyt A.J. Pero dobos helyett a csapat nagy rajongója, Mike Portnoy ült a búcsúturnén a dobok mögött, most azonban azzal a Joe Francóval indulnak majd útnak, aki az első karrierszakaszt záró, 1987-es Love Is For Suckers lemezen és turnéján játszott velük.

Mint a fentiekből is sejthető, Mark „The Animal" Mendoza basszusgitáros némileg meglepő módon nem csatlakozik a csapathoz, helyét Russell Pzütto foglalja majd el, aki éveken át dolgozott Mendoza technikusaként, és egyetlen alkalommal, beugró jelleggel koncertezett már a Twisted Sisterrel. Emellett Snider szólóprojektjeiben is rendszeresen feltűnt. „Mindössze annyit mondhatok, hogy kibékíthetetlen ellentétek állnak a háttérben, és maradjunk is ennyiben – kommentálta a döntést Eddie Trunk műsorában Snider. – Az emberek változnak, és ezzel most nem feltétlenül azt mondom, hogy ő változott meg, mert talán mi is változtunk." Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a turné során esetleg Mendoza is csatlakozhat a bandához, Dee egyértelmű választ adott. „Jelenleg nem tudom elképzelni. Inkább élek a jogommal és hallgatok. Nem mondhatok ennél többet. De történtek bizonyos dolgok, amiket nem látok helyrehozhatónak, ezért is használtam az előbb a kibékíthetetlen ellentétek kifejezést."

További részletek és turnéállomások hamarosan.

 

Hozzászólások 

 
#8 steelheart66 2025-09-16 18:22
Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider minden idők legjobb frontembere. Elképesztő energia árad belőle. Amit a színpadon művel, az felülmúlhatatla n. Ha nem hozzák őket kis hazánkba, kötelező lesz menni valahova a környékre. De tartok tőle, ha esetleg jönnek is ide, a Negrába mennek. Ebben az esetben is külföld lesz belőle. A Negra bojkottálva van részemről. Egyszerűen hulladék hely, hulladék kiszolgálással. Irány Bécs, Pozsony, vagy mint idén a WASP-re Zsolna. Mindegy hova, de őket látni kell az életben még egyszer.
Idézet
 
 
#7 2Gábor2 2025-09-12 12:19
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - 2Gábor2:
"azzal a Joe Francóval indulnak majd útnak, aki az első karrierszakaszt záró, 1987-es Love Is For Suckers lemezen és turnéján játszott velük."

Miért, volt több "karrierszakaszu k" is?...
Sulimetal :)

Igen, például nem léteztek több mint tíz évig a Love Is For Suckers-éra után...


Arra gondoltam, hogy az "első karrierszakasz" óta egyetlen stúdiólemezt se adtak ki saját dalokkal.
Számomra az ő történetük 1987-ben véget ért...
Persze a nem létezést és a nosztalgia/búcsúturnékat is lehet külön karrierszakaszo knak tekinteni... :)

Amúgy a legjobb albumuk az első volt...
Idézet
 
 
#6 bogar 2025-09-11 22:15
Idézet - Viking:
Mendoza karaktere azért meghatározó náluk. Ez már olyan fétribute inkább. :(



Igen. De továbbmegyek. Nekem tökmindegy, hogy ki gitározik/gitároznak. Mendoza és Dee legyen ott.
Idézet
 
 
#5 ddrum 2025-09-11 16:50
Biztos annyira vicces lesz, mint a mostani Spinal Tap-búcsúkör
Idézet
 
 
#4 Viking 2025-09-11 10:26
Mendoza karaktere azért meghatározó náluk. Ez már olyan fétribute inkább. :(
Idézet
 
 
#3 Blindmouse 2025-09-11 10:12
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - 2Gábor2:
"azzal a Joe Francóval indulnak majd útnak, aki az első karrierszakaszt záró, 1987-es Love Is For Suckers lemezen és turnéján játszott velük."

Miért, volt több "karrierszakaszu k" is?...
Sulimetal :)

Igen, például nem léteztek több mint tíz évig a Love Is For Suckers-éra után...


Pedig az egy kimondottan jó lemez!!!
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2025-09-11 08:49
Idézet - 2Gábor2:
"azzal a Joe Francóval indulnak majd útnak, aki az első karrierszakaszt záró, 1987-es Love Is For Suckers lemezen és turnéján játszott velük."

Miért, volt több "karrierszakaszu k" is?...
Sulimetal :)

Igen, például nem léteztek több mint tíz évig a Love Is For Suckers-éra után...
Idézet
 
 
#1 2Gábor2 2025-09-11 08:45
"azzal a Joe Francóval indulnak majd útnak, aki az első karrierszakaszt záró, 1987-es Love Is For Suckers lemezen és turnéján játszott velük."

Miért, volt több "karrierszakaszu k" is?...
Sulimetal :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.