Shock!

november 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

2018-ban is koncertezni fog a Rainbow

Úgy fest, ha módjával is, de ismét rákapott a rockkoncertek ízére Ritchie Blackmore: a Rainbow most bejelentette első 2018-as fellépéseit, amelyeknek minden bizonnyal folytatása is lesz majd.

0715rainbow2

Immáron lassan két éve aktív ismét a Rainbow, és ugyan egyelőre bőven két kézen megszámolható mennyiségű koncertnél tartunk, úgy fest, Ritchie Blackmore nem tervez leállni teljesen a csapattal. A tavalyi és idei aktivitások után most bejelentették: a banda április 8-án Moszkvában, 11-én Szentpéterváron, 18-án pedig Helsinkiben koncertezik. Remélhetőleg ezek után további fellépések is követik majd a Memories In Rock 2018 néven hirdetett show-kat. Persze azt illetően, hogy jól sültek-e az újkori koncertek, mi magunk is eltérő véleményeket vallunk Glasgow és Birmingham alapján...

Ami az esetleges további aktivitásokat illeti, két sajátos felvételt már közzétett az újjáéledt csapat idén, Ronnie Romero énekes szerint mindez még korántsem a teljes kép, és akad a frissen rögzített darabok között vadonatúj szerzemény is. Azt viszont természetesen ő maga sem tudja, ki akarja-e hozni ezeket valaha is Ritchie Blackmore...

 

Hozzászólások 

 
0 #4 Purpendicular 2017-10-23 11:05
Idézet - j.a.cameron:
Bizony, ez már a harmadik bejelentett koncert 2018-ra!!

Moszkva, Szentpétervár és utána Helsinki.

Szuper lenne egy magyar vagy egy osztrák koncert. Reménykedjünk :)


Prága már van (április 20.), közelednek... Persze ki tudja, hány bulit kötöttek le, de még nem mondták, hogy ez az utolsó, több nem lesz.
Idézet
 
 
+2 #3 j.a.cameron 2017-10-18 10:26
Bizony, ez már a harmadik bejelentett koncert 2018-ra!!

Moszkva, Szentpétervár és utána Helsinki.

Szuper lenne egy magyar vagy egy osztrák koncert. Reménykedjünk :)
Idézet
 
 
+3 #2 hetfield 2017-10-17 20:48
lehet, hogy több pénzt hoz mint a másik hakni?
Idézet
 
 
+1 #1 Purpendicular 2017-10-17 16:18
A hivatalos posztban nem a legújabbként említik inkább? Mert április 8-án Moszkvában, 11-én Szenpéterváron játszanak.
Azt hiszem, ezekre már a jegyeket is meg lehet venni múlt péntektől.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.