Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Art Of Dethronement zenéjét először egy koncerten ismerhettem meg, így már a demókritika előtt tudtam, mire képes a zenekar valójában.
Ám abban a szerencsétlen helyzetben is vagyok, hogy azon a koncerten pont azok a számok tetszettek meg, amelyek nem szerepelnek ezen a felvételen.
Azért nem tragikus ez a helyzet, hiszen alapjában véve a dalok nagy többsége továbbra is a melodikus, elborult, korai My Dying Bride vonalból építkezik. Van itt minden, hegedű, cselló, szintihang áradat, szóval ami elengedhetetlen manapság egy ilyen mély érzelmeket érintő muzsikához. A Hymn...-nal az együttesnek sikerült valami egyedülállót letenni az asztalra, de 100%-osan még nem érzem tökéletesnek a produkciót. Sajnos Tamás éneklésén csiszolni kellene, mivel annyira nyers, hogy nem egyértelműen simul rá az egyéni ízű dallamos zenére.
