Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rival Sons: Great Western Valkyrie

0419rscAhogy olvasgattam a keserű hangú híradásokat, miszerint a The Black Crowes olyannyira jubileumi hangulatba került az első lemez huszonöt éves évfordulójára, hogy jól fel is oszlatta magát (náluk persze már hiszi a fene), belémvillant a felismerés: bassza meg, hát a tavalyi Rival Sonsról meg elfelejtettem írni! (Ugyanúgy, mint ahogy elődjéről, a Head Downról is 2012-ben, pedig az még az évvégi listámra is felfért anno.)

És hogy miért éppen a Varjakról ugrottak be a Rivális Fiúk? Mert ők voltaképpen a Black Crowes kicsiben. Na jó, ez igen erős sarkítás, de az tuti, hogy a nagyon-nagyon meghatározó alap náluk is a blues rock, a '70-es évek füstös-merengős-álmodozós hangulata, illetve konkretizálva a dolgokat: mindenekelőtt a Led Zeppelin és a Free, halványabban a Cream, és ha nagyon akarom, a Stones bluesosabb korszaka.

megjelenés:
2014
kiadó:
Earache
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

A Rival Sons legnagyobb erénye, hogy autentikusnak hat. Valami piszok jól meg tudják ragadni az említett érzésvilágot, szinte látom magam előtt, amint a négy kaliforniai fazon széles vigyorral, ráérősen és tiszta szívből hegeszti ezt az igazi hangulatzenét, a hangzáskép pedig pontosan annyira imádnivalóan poros, karcos és avítt, amennyire az egy ilyen zene esetében szükséges. A nyitó Electric Man vezeti fel az energikusabb dalok sorát, pörgős tempója rögtön ránt magával, még épp taposgatod a lábaddal a taktust, miközben a Good Luck már-már megmosolyogtatóan seggrázós ütemei tovább fokozzák a bulis hangulatot, ami a lemez egyik legdinamikusabb darabjában, a Secretben kulminálódik. Utóbbi egy annyira jól összepakolt ritmusbomba-darab, amitől egy csapásra jó kedvem támad, és még azt is megbocsátom nekik, hogy ezerszer felhasznált ötletekkel dolgoznak itt, hiszen a képlet ezeregyedszerre is tökéletesen működik. A dinamikusabb darabok közül nagyon ütős még a lemez vége felé a kissé sejtelmes Belle Starr, viszont az első klipnóta Open My Eyes pont nem talált el annyira hű, de nagyon (azzal együtt, hogy a refrén ebben is pöpec).

Mindezzel együtt a csapat erőssége az olyan echte blues rock-tételekben jön elő igazán, mint a komoly szövegvilágú Good Things a lemez közepén (esküszöm, erről még Tom Waits korai bárbluesai is eszembe jutottak), illetve a sztorimesélős Rich And The Poor, hogy az egész album legnagyobbját, a meglepően fájdalmas hangulatú Where I've Beent, a katona és a kurva szomorú kapcsolatának történetét ki ne felejtsem a felsorolásból. Utóbbi tételben az amúgy is igen megkapó teljesítményt nyújtó Jay Buchanan maximálisan nekilódul, minden hajlítása, kitartott hangja a bőrünk alá kúszik, és erről a dalról végképp az jutott eszembe, milyen jó is volt, amikor pályája végén a Crowes ilyesmikkel pakolta teli a lemezeit. Hogy mégse legyen teljesen rezignált a búcsú, a záró Destination On Course újra egy karcosabb darab, amiben még egy csipetnyi Pink Floyd-íz is felbukkan, igen nagy teret engedve a The Mars Voltából, illetve Jack White mellől ismerős, sajnálatos módon tavaly októberben elhunyt Ikey Owens billentyűs hangszereinek.

Talán érdemes még kiemelni, hogy ezzel a lemezzel debütált a zenekarban Dave Beste basszer, aki az alapító Robin Everhartot váltotta, de teljesen őszintén megvallva azért olyan sok vizet nem zavar itt, pláne olyan kvalitású zenészek mellett, mint Scott Holiday gitáros vagy Michael Miley dobos, akik tényleg nagyon odatették magukat, különösen utóbbi játékát tartom kiemelésre érdemesnek. A Rival Sons negyedszerre is kifejezetten erős dalcsokorral lepte meg az Earache remek munkájának köszönhetően mindinkább növekvő táborát, sőt, azt is megkockáztatom, hogy ez az eddigi legjobb lemezük. A cím és a borító pedig ne tévesszen meg senkit, itt a country-hangulatnak igazából sok nyoma nincsen, téma szempontjából is kábé egyetlen dalban bukkan fel, a Vadnyugat egyik leghíresebb női banditájáról valló Belle Starrban.

 

Hozzászólások 

 
+7 #1 Tóth József 2015-02-05 17:07
Tavalyi év egyik legjobb lemeze számomra.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.