Shock!

szeptember 25.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Omega Diatribe: Trinity

omegadiatribe_cAz Omega Diatribe megszólalása mindig is jelentőségteljes és tiszteletet parancsoló volt – különösen élőben –, de korábban valamit ezzel együtt is hiányoltam a csapatnál. Tetszett az eddigi anyagaik megközelítése, szó se róla, azonban folyamatosan ott motoszkált bennem valami meghatározhatatlan hiányérzet: jó volt hallgatni őket, de a fogódzókkal sokkan inkább csínján bántak, mint amit ideálisnak tartok. Ráadásul kétesélyesnek tűnt, változhat-e ez bármikor is, hiszen akár koncepcióról is beszélhetünk az efféle zenekaroknál.

Nos, a Trinity ismeretében egyértelműen kijelenthetem: a helyzet változott, és ha azelőtt tudatos is volt az úthenger-effektus, amellyel menthetetlenül maguk alá temetnek, neked pedig esélyed sincs, mostanra némelyest változott a megközelítés. Nem szeretném mindezt az énekescsere számlájára írni, mert a viszonylagos slágertelenség eddig sem Komáromi Gergelyen múlt, és most sem azért lett dalközpontúbb a cucc, mert Lucsányi Milán annyira rádióbarát torok lenne. Egyszerűen csak megérkezett a zenéjükbe, amire eddig hiába vártam: most már nem csak bámulsz magad elé üveges szemekkel, hogy milyen durva ez, hanem azt is könnyebb követni, hol tartunk éppen. Ez pedig fontos, legyen szó akármilyen stílusú zenéről. Milán öblösebb tónusa, ritmikusabb, vehemensebb, zsigeribb előadásmódja egyébként jobban is passzol ezekhez a dalokhoz elődje torkánál.

megjelenés:
2018
kiadó:
Metal Scrap Records
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 43 Szavazat )

Az iránykorrekció lényege egyébként nagyjából ennyi: Hájer Gergő és Höflinger Tamás gitárjainak súlya, a muzsika durvasága, a tördelt ritmusok megmaradtak, de körvonalazottabbak, jobban strukturáltak a dalok, mint bármikor azelőtt. Ennek következtében – nálam legalábbis – rövidebb és hosszabb távon is sokkal inkább hallgattatja magát a cucc, mint mondjuk a Iapetus. A banda hatásai – Meshuggah, Slipknot, Fear Factory, Sepultura és társaik – egyébként továbbra is nyilvánvalóak, de ez természetesen nem probléma, így is rendelkeznek egy jól körülhatárolható saját világgal.

Az album helyből roppant meggyőzően startol a Souls Collide-dal, majd később sem csökken a lendület: a szépen felépített címadó, a vérengző Spinal Cord Fusion vagy az éteri leállással színesített Divine Of Nature lazán az Omega Diatribe eddigi legizmosabb szerzeményei közé tartoznak, úgy tágítják a horizontot, hogy közben semmi sem veszett el belőlük, ami az előző anyagokon erénynek számított. De ugyanígy a kiugró témák közé tartozik például a hat perc feletti Replace Your Fear is, amelyet egészen nem várt irányba visznek el a hangulatos fináléval, és az A Chain Reaction remekül eltalált vonszolós-belassulós zárására sem feltétlenül számítana az ember. Ugyanakkor ha csak egy személyes favoritot mondhatnék, bizonyosan a Denying Our Reality lenne az a maga szépen-szomorkásan megformált, mégis brutál refrénjével. Az instru Tukdam hangulatos, atmoszférikus, szintén perfekt ívű zárása hallatán pedig mindig két dolog jut eszembe: az egyik, hogy tarthatna még tovább, a másik, hogy szívesen meghallgatnék tőlük egyszer egy énekes nótát is ezen a mezsgyén.

A Tue Madsen által kevert lemez hangzását tekintve is túlmutat az eddigi Omega Diatribe-anyagokon, és a maga 53 perces játékidejével továbbra is rengeteg információt rejt. Vagyis hiába lett hallgatóbarátabb a banda, most is megdolgoztatják az agyat, ez nem háttérzene, ami a rockdiszkóban is jól elszól pulttámasztáshoz, hanem oda kell figyelni rá. Viszont épp emiatt nem ártana csiszolni még egy kicsit az angol kiejtésen, és – ahogy már kommentben is felmerült nálunk valamelyik dalpremiernél – a szövegeket is alaposabban át kellene fésülni véglegesítés előtt. Tragédiáról persze nincs szó, de ezek a látszólagos apróságok valójában nagyon is fontosak. De összességében a Trinity így is egyértelműen az Omega Diatribe eddigi legjobb munkája, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki szereti a modern, brutál, groove-os, extrém satöbbi-satöbbi metalt. Nemzetközi összehasonlításban is simán megállja a helyét a cucc.

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 Mel 2018-05-13 21:48
nagyon jó!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.