Shock!

október 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Light The Torch: Revival

lighthetorch_cElég érdektelenül indult, majd két album után szinte észrevétlenül múlt ki a Devil You Know zenekar, pedig a soraiban Howard Jones énekest és Francesco Artusato gitárost is ott tudó formáció papíron nem nézett ki rosszul. A lemezeik sem voltak amúgy problémásak, csak éppen semmi olyat nem rejtettek, amitől az ember hosszabb távon is hallgatta volna őket. A második album halálosan felesleges és fantáziátlan Eye Of The Tiger feldolgozása tökéletesen mutatta, hogy valami erősen hiányzik abból a történetből abban a formában. Aztán John Sankey dobos partvonalra került, és közben úgy berágott a többiekre, hogy végül meg is gátolta az azonos néven történő folytatást. És ennél jobb vélhetően nem is történhetett volna Howardékkal.

Természetesen nem a béna név másik béna névre cserélésére gondolok, hanem a nyilvánvaló és nyilvánvalóan tudatos iránymódosításra. A Light The Torch kétségtelenül a Devil You Know egyfajta folytatása, de szerencsére nem ugyanazt a levest melegítik fel harmadszorra, ami már az első két alkalommal is kissé vízízűnek bizonyult: a csapat ehelyett inkább vett egy nagy levegőt, és elindultak a dallamosodás irányába. A zene súlya, alja, érzelmi töltete lényegileg nem változott, Howard viszont pár számot, színesítést leszámítva gyakorlatilag végig a dallamos hangján hozza magát. Mindez azt eredményezte, hogy nemcsak dalcentrikusabb, megjegyezhetőbb a muzsika, de egyszersmind jellegzetesebb is, mint azelőtt. Úgy is mondhatnám, hogy a korábbi kaptafa elhagyása végre igazi arcot adott a bandának, azon túlmenően is, hogy HoJo hangja ezer közül is akármikor felismerhető. „Üvöltök a verzében, majd dallamosan kitépem a saját szívemet a refrénben"-recepttel ma is rengeteg banda dolgozik a színtéren, ilyen típusú súlyos metalt végig melodikus énekkel azonban nem nagyon nyom senki. Főleg nem olyan, néhol szinte rockos húzással, ami itt jellemző bizonyos szerzeményekre.

megjelenés:
2018
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

A lényeg nagyjából ennyi: kaptunk egy lemezt tele súlyos gitárokkal és Howard védjegyszerű dallamaival. A Light The Torch főszereplője egyértelműen az énekes, aki tisztában is volt a feladat súlyával, és igyekezett megjegyezhető témákat, refréneket, többszólamú vokálokat (!) kanyarítani a dalokba. Így aztán az ember a The God I Deserve vagy a Raise The Dead egyes megoldásai kapcsán tényleg felkapja a fejét, ilyesmiket ugyanis még tényleg nem hallottunk a Killswitch Engage egykori frontemberétől. De ez csak két apróbb, szinte találomra kiemelt példa volt, mert Howard végig kitölti a teret, a többiek pedig szépen aládolgoznak. Utóbbinak mondjuk van egy kevésbé üdvös eredménye is: az aranykezű Artusato ezúttal egyáltalán nem domináns, pedig ezekhez a melodikus nótákhoz sokkal többet tehetett volna hozzá szenzációs szólómunkájával, mint az előző két lemezen a durvulatokhoz. Ez egy olyan ziccer, amit vétek kihagyni, legközelebb remélhetőleg ő is jobban fókuszba kerül majd. De az állat Die Alone nyitás, a briliáns dallamokkal teli The Great Divide fél-lassúja, a címéhez passzolóan legdurvább The Sound Of Violence vagy a nagyívű, drámai Judas Convention – elég nyilvánvaló üzenettel Sankey felé – így is működik, ez kétségtelen.

A lemez 43 perces játékideje teljesen egészséges, ha két-három tétellel hosszabb lenne, már elképzelhetőnek tartom, hogy megfáradna a végére, így viszont úgy pörög le, hogy az ember azt mondja a végén: ez jó volt. Tényleg nincs itt mit agyonmagyarázni, szépen megírt, kerek dalok ezek egy kivételes tehetségű énekessel, aki végre maradéktalanul megmutathatja, mire képes. Klasszikus aligha lesz a Revivalból, de miközben a két Devil You Know-t borítékolhatóan soha többé nem fogom hallgatni, ez az anyag simán előkerülhet akár hosszabb távon is. Kellemes meglepetés.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 varecza 2018-05-16 17:38
szerintem is. Howard visszatért. Kse szintjét megüti ez a lemez. 9 pont.
Idézet
 
 
+3 #2 not 2018-05-14 22:49
huh ez nagyon ott van!
Idézet
 
 
+6 #1 Dutkiewitz 2018-05-14 10:28
Jones kb a KSE óta nem énekelt ekkorákat. nálam 10/10es ez az album hatalmas. mondjuk a zene is hajaz néha a KSE-re de az nem hátrány nálam :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.