Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fifth Angel: The Third Secret

fifthangel_cA Fifth Angel második lemeze, az 1989-es Time Will Tell az akkori korszak egyik legkedvesebb albuma számomra, a seattle-i brigád ugyanis párját ritkító érzékkel fuzionálta rajta önnön US metal gyökereit a '80-as évek végének hajmetalos könnyedségével. Míg a csapat 1986-os bemutatkozó anyaga inkább az epikus power metal felé hajlott és olyan kortársak munkáival volt rokonítható, mint a Leatherwolf, a Jag Panzer és az Armored Saint, addig a három évvel későbbi folytatás inkább abban a ligában focizott, ahol a Dokken, az XYZ, a Shark Island és a Cry Wolf. Persze azt a lemezt már egy multi, az Epic adta ki, James Byrd gitáros helyén pedig már Kendall Bechtel pengetett, a korszellemhez megfelelően asszimilálódott, némileg kommerszebb hangvételű eresztés így is összehasonlíthatatlanul erősebbre és emlékezetesebbre sikerült elődjénél.

megjelenés:
2018
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Az áttörés azonban így is elkerülte az ötöst, és ennek több oka volt: az egyik főember, a dobzseni Ken Mary (ma Flotsam & Jetsam) session-ütősként ezer helyen – House Of Lords, Alice Cooper, Don Dokken Band, Accept, Bonfire, Chastain – játszott párhuzamosan, aminek következtében a Fifth Angel nem tudott koncertezni, de az őket átható enyhe white metalos érzet sem könnyítette meg, hogy az MTV közönsége jobban rájuk harapjon. Noha a csapat valaha írt legjobb dala, a Midnight Love Howard Stern 1990-ben útjára indult tévéműsorának szignálja lett, számottevően ez sem lendítette előrébb a szekerüket. A grunge-hullám felbukkanását már meg sem érték, azt viszont ennél jóval nehezebb megmagyarázniuk, hogy miért kellett harminc évet várni az újjáéledésükre. Oké, tudom, hogy Ted Pilot énekes jól menő szájsebészi/fogorvosi praxist üzemeltet Seattle-ben, és a doktor úr sokkal szívesebben álldogál a szék mellett fehér köpenyben, mint a deszkákon talpig bőrben, ám ez még nem mentség a három évtizednyi hallgatásra. A magam részéről sosem gondoltam volna, hogy valaha még lesz esély egy albumnyi új nótát meghallgatni tőlük, azon viszont még jobban csodálkozom, hogy ezt az albumot a világ legnagyobb metalkiadója, a Nuclear Blast gondozza. Lövésem sincs, milyen eredményeket szeretnének elérni a németek ezzel a kultikusnál is kultikusabb alakulattal, de emiatt fájjon az ő fejük, én örülök annak, hogy röpke három dekád elteltével itt a harmadik eresztés.

A teljes album ismeretében tényleg elégedett vagyok, még úgy is, hogy a karizmatikus Ted Pilot nem rendeződött vissza a többiekkel. Ebben nyilván semmi meglepő nincs, abban viszont igen, hogy a stafétát átvevő Kendall Bechtel milyen jól énekel: a gitáros vérbeli, erőteljes metaltorok a Dickinson/Dio-iskolából, jó nagy vibratókkal, szóval tud bánni a hangjával. A lemezt trió formátumban – Bechtel, Mary és az ős-basszer John Macko – abszolválta a csapat, de azóta már visszatért a másik gitáros és fő dalszerző Ed Archer, ami akár további bizakodásra is okot adhat majd. Nem mintha hármasban nem nőttek volna fel a feladathoz, hiszen a The Third Secret ízig-vérig Fifth Angel-muzsikát rejt, és pont ezért bárki bármit is mond, a név használatának legitimitását nehéz lenne megkérdőjelezni. Itt a Time Will Tellt készítő tagság négyötöde, a zene pedig stílusában és minőségében is képes biztosítani a folytonosságot. Sokkal többet nem kívánhatnánk...

Az új mű hallgatása közben egyébként legelőször arra döbbentem rá, hogy Kendall Bechtel mennyire fontos szerepet játszik a csapat hangzásában. Anno új fiúként szerepelt a Time Will Tell albumon, és most, a friss anyag tükrében tűnik fel igazán, hogy az akkori riffek és dallamvilág jelentős része bizony tőle érkezhetett. Habár gitárosként soha, sehol nem jegyezte a szakma, a csávó ettől még valódi gitárzseni, aki eltéveszthetetlen hangzással és stílussal rendelkezik. Jelenléte úgy is áthatja az albumot, hogy ironikus módon a friss korong jórészt inkább az első lemez epikusabb, misztikusabb power metalját idézi, nem az általa fémjelzett Time Will Tell Los Angeles-i hatású hozzáállását.

Ennek megfelelően egy zord, galoppozós power–témával nyitják a lemezt, amit viszont sokkal ravaszabbul fogalmaztak meg, mint elsőre tűnhet. A szóban forgó Stars Are Falling úgy hozza a US metal érzést, hogy közben benne van a semmivel össze nem keverhető amerikai hard rock feeling is. Dobosoknak már itt, a legelején ajánlom mindenki figyelmébe Ken Mary lábmunkáját, totál eszelős és kiszámíthatatlan dolgokat hoz a két lábdobon, és akkor arról még nem is beszéltem, amit a kezeivel művel (ha másért nem is – nem vagyok thrasher –, de érte muszáj lesz kimennem a márciusi Flotsam-bulira). A másodikként érkező We Will Rise-zal tovább emeli a tétet a brigád, az album csúcspontja ez a higgadt, imádnivaló riffeléssel megáldott jószág, amely nyílegyenesen a Time Will Tell és a Midnight Love irányába mutat. Kendall gitározása lenyűgöző itt is, ez a Michael Schenker-gyökerű, dallamgazdag játék párját ritkítja manapság, de az énektémákkal sem kell szégyenkeznie. Óriási ez a dal, nem is értem, a kiadó miért nem ezzel vezette fel a korongot. Szintén kiváló darab a hasonszőrű Dust To Dust, a power-lírai Can You Hear Me, és a tempóváltásokkal gazdagított, kőkemény This Is War. Ugyancsak jófajta a másik ballada-szerűség, a Fatima: talán furcsa lehet, hogy egy ilyen típusú lemezen két érzelgősebb szám is helyet kapott, de a lírai húrok pengetése sosem állt távol a Fifth Angeltől, mi több, régen kimondottan erősnek számítottak ebben a műfajban. A címadó tételt viszont nagyon nem tudom dicsérni, mert baromi erőltetett és jellegtelen tucatmetal, nekem egyértelműen a lemez leggyengébb pillanata. Ezer szerencse, hogy a szélsebes Shame On You egyből kiköszörüli a csorbát, az anyagot lezáró Hearts Of Stone fogóssága pedig végérvényesen elhomályosítja a kettővel korábbi fiaskót.

Ahogy fentebb írtam, fogalmam sincs, mit akar kezdeni ezzel az albummal és magával a Fifth Angellel a Nuclear, de az sem kizárt, hogy a támogatásukkal az európai közönség szépen felfedezi magának a bandát. Kívánom, hogy legyen így, és csináljanak további lemezeket is, arra viszont nem fogadnék nagyobb téttel, hogy színpadon is látni fogjuk őket. Az tényleg nem mindennapi esemény lenne.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.