1985 metal – tömören és velősen ennyit is írhatnék erről a lemezről, és akinek hozzám hasonlóan ez egy hívószó, az már csaphat is a play gombra az acélöklével. Azok számára, akiknek nem, talán érdemes előtte felelevenítenie a fémzene azon korszakát, amikor szinte varázsütésre beindult a versengés a bandák között: mindenki gyorsabb, agresszívabb akart lenni a másiknál, ötvözve a street punk nyers energiáját a brit metálintézmények által lefektetett alapokkal. Ez aztán olyan klasszikusokban öltött testet, mint az Exodus örökérvényű Bonded By Bloodja, az Overkill Feel The Fire-je, a kanadai Razor Evil Invaderse, de az Agent Steel debütje is idekívánkozik a sor végére. Mindez persze már történelem, viszont van annak egyfajta – számomra különösen kedves – bája, amikor egy fiatal banda képes átmenteni valamit ebből a negyven évvel ezelőtti korszellemből napjainkba.
A német Cruel Force ugyan 2008-ban alakult, de 2012 után tízéves hiátus következett, amit aztán a totálisan retró borítóba csomagolt Dawn Of The Axe-szel törtek meg 2023-ban. Ugyan azt a lemezt nem ismerem, viszont érdemes lesz visszaásnom, ugyanis az idei korongból elég volt másfél perc, és már el is döntöttem, hogy jóban leszünk. Egy rövid, epikus bevezetőt követően egy kiváló speed/thrash-őrülettel nyit a banda, ahol felvonultatnak mindent, ami ezt a fajta zenét szerethetővé teszi. Mániákus riffelés, szinte komikusan magas hangon megszólaló tamok, dühödt, de érthető szövegköpködés. A legtöbb szerzemény ennek megfelelően gyors speed témákra épít, ezek közül a nyitó dal mellett a Sword of Iron a kedvencem, olyan sorokkal, mint „We must fight them – kill them all with speed! With fire! With steel! Sword of iron!" Koncerten nincs az az isten, hogy ezt ne üvöltse pár elvakult arc teli torokból az első sorban, akkor is, ha délután háromkor játszik a banda a kisszínpadon.
És ha már a szövegeknél tartunk, külön értékelem, hogy nem veszik magukat teljesen komolyan. Ebben a tekintetben párhuzamot vonhatunk köztük és a szintén kiváló belga Bütcher között, akiknek 2020-as lemezük címe alapján 666 kecske húzta a fogatát. Nehéz ezt komolyan venni, és ez így van jól. Ez a fajta karikaturisztikus világ Mészáros kortársaikhoz hasonlóan a Cruel Force klipjeiben is megjelenik: kicsit olyan érzésem van, mintha farsangra Venomnak öltöztek volna, csak a gitárosnak elfelejtettek szólni, így aztán ő meg Malmsteen lett. Hibátlan koncepció. Német banda létükre a klasszikus teuton thrash szenthármasság (Kreator, Sodom, Destruction) hatását egyébként én szinte alig véltem felfedezni; inkább a bevezetőben említett zenekarok korai, speedes világa lehetett az irányadó. Illetve, ha már német thrash: a Vendetta és az Angel Dust munkássága még ide kívánkozik.
Természetesen mindez mit sem érne fogós témák nélkül, amelyekből szerencsére bőven kijut a negyvenkét perces játékidő alatt. Külön kiemelném azt is, hogy amikor már épp ráunnánk a gyors és még gyorsabb témákra, akkor mindig bejön egy-egy málházósabb megfejtés: lásd a remekül felépített Warlordsot. Lassú, korai Manowar- és Manilla Road-felhangokkal operáló nyitás után elszabadul a speedelés, hogy aztán újra belassuljon, majd a szóló után egy jóféle kőmetál-galoppozásba váltson. „Warlords praise death! The warlords praise death!" Elképesztően epikus, bár még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal a záró, kilenc perc feletti címadó képében, amelybe – szintén a Manilla Road-hagyományoknak megfelelően – egy misztikus, utazós heavy metal középrészt csempésztek, majd a kalandozás után visszatérnek a pengeéles speedeléshez.
A srácok tehát egyértelműen szorgos tanulók, akik nem vették félvállról a házi feladatot, hanem módszeresen tanulmányozták a korabeli klasszikusokat, hogy rájöjjenek, mitől is volt olyan jó az akkori speed/thrash metal. Ha az említett bandák közül legalább egyet szeretsz, bátran ajánlom ezt a pofátlanul múltidéző, de mégis nagyon élvezetes korongot. Ha pedig nem, akkor se gondold azt, hogy ez valamiféle poros, erőtlen zene, hanem csekkold a Whips-A-Swinging vagy a Warlords klipjét, és légy üdvözölve 1985-ben!
