Crowned In Ash címmel új dalt mutatott be a Fimbul Winter. A csapatban az Amon Amarth három korábbi tagja egyesítette erőit.

Az Amon Amarth két alapító tagját, Niko Kaukinen dobost és Anders Biazzi – korábban Hanson – gitárost, illetve a csapat szintén egykori dobosát, az itt gitározó Fredrik Anderssont is ott találjuk a Fimbul Winter zenekarban. A formáció első EP-je november derekán jelent meg What Once Was címmel, a felállást Clint Williams énekes teszi teljessé, a basszustémákat pedig sessionistaként Tobias Cristiansson (Necrophobic, Grave, Dismember) nyomta fel.
A banda már a nevével sem árul zsákbamacskát, hiszen az Amon Amarth 1994-es demója The Arrival Of The Fimbul Winter címen futott. Kaukinen 1996-ig, Biazzi/Hanson 1998-ig, a debütáló Once Sent From The Golden Hall periódusáig játszott a bandában, Andersson pedig 1998 és 2015 között.
A zenekar Crowned In Ash címmel most új dalt tett közzé.



