Shock!

szeptember 21.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Annihilator: Annihilator

Három év telt el a legutóbbi Annihilator lemez megjelenése óta, Jeff Waters pedig ismét támad. Úgy látszik, a mestert ezúttal sem szállta meg az ihlet, már ami a lemezcímeket illeti, a legutóbb igen fantáziadúsan Metalra keresztelt korongot ugyanis most a még meghökkentőbb című Annihilator lemez követi. Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy ez egy definitív lemez Jefftől, ami összefoglalja mindazt, amit az Annihilator több mint két évtizede jelent, de erről majd később.

megjelenés:
2010
kiadó:
Earache
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A lemezt nyitó The Trend tipikus újkori Annihilator. Tempós, gyors, dühös, Dave Padden pedig hozza a szokásos acsarkodó verzéket, némi dallamos átkötést, illetve a szövegköpködős refrént. Ami különlegessé teszi a dalt, az a középrészén hallható másfél perces szóló rész, ami hangulatában egy az egyben a Set the World on Fire világát idézi. Igazából totál nem illik ez a kifejezetten dallamos, optimista szóló a nótába, de tekintve, hogy nekem mindig is a Set the World volt a nagybetűs Annihilator Lemez, természetes, hogy meg is vettek ezzel kilóra. Ráadásul van még némi elég konkrét Alice in Hell is a dalban, szóval a Trend egy remek gesztus a lemez elején a régi fanok felé.

Néhány kivételtől eltekintve a továbbiakban is full sebességgel pörög a lemez, gyakorlatilag alig van néhány lassabb téma. Minden dal dühös, tüskés, gyors szerzemény, és ezúttal az oly jellemzően Waterses középtempós döngölések is elmaradnak, mint a The Box vagy legutóbb az Operation: Annihilation. A Coward és az Ambush is hasonló jellegű: pörög a duplázó, Jeff riffel ahogy csak ő tud, Dave meg üvölt, de valahogy mégsem az igazi. Nem rosszak, épp csak semmi újat, izgalmasat nem nyújtanak. Jeff természetesen zseni dolgokat gitározik össze, viszont úgy érzem, megint kisebb szerzői válságba került. Erről árulkodik, hogy a nagy zúzás közepette alig-alig vannak fogós dallamok a lemezen, az énektémák pedig ugyancsak harmatgyengék. Nem tudom, Jeff mennyi beleszólást enged Dave Paddennek, de bárki is lett légyen felelős az énekdallamokért, most kevés igazán jó megoldást sikerült összehozni.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem rossz lemez az Annihilator, sőt a dalok önmagukban ki is állják a próbát, negyven percben azonban kissé már unalmassá válik a produkció. Egészen az ötödik nótáig kell várnunk, hogy kicsit visszavegyünk a tempóból. A 25 Seconds lassú, feszült témával indul, melyre Dave hoz torzított rekesztéseket, de a refrén természetesen megint duplázós gyorsulás. Annak ellenére, hogy jólesik a fülnek némi változatosság, sajnos ez sem nevezhető kiemelkedőnek.

Szerencsére a végére a srácok belehúznak, sikerült pár igazán jó témát összedobniuk ide. A Nowhere to Go végre egy igazi dallamos refrénnel bíró Annihilator középtempó, az Other Side pedig egy könnyedebb, de remekül összerakott darab, csakúgy, mint a Death in Your Eyes. A Payback aztán megint olyasféle durvulat, amiből bőven elég volt a lemez első felében, az utolsó track pedig a Van Halen Romeo Delightjának feldolgozása. Elég érdekes verzió, nem tudom eldönteni, Dave-nek jól áll-e vagy sem, de az tuti, hogy totál kilóg a lemezről.

A Metal után számomra csalódás a 2010-es Annihilator. Van néhány kifejezetten jó dal a lemezen, de a felét nyugodtan ki lehetett volna rostálni, összességében pedig ez így még jóindulattal sem több 7 pontnál.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.