Shock!

március 01.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A&R tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bandeath: Purpose

Több éves zenei és lelki előkészítő munka után 2020. december 18-án megjelent Bandeath (Lájer András), a Trapsix zenekar énekes-gitárosának első szólóalbuma Purpose címmel. Az albumon Andris 11 tételen keresztül mutatja be az emberi lélek pozitív és negatív útvesztőit, amíg el nem jut a végkövetkeztetésig: „életünk legfőbb célja a belső békénk és az ehhez szükséges igazi társ megtalálása”.

1227_bandeath

A dalok nem kronológikus egymás utánban következnek, viszont az első (By My Side) és az utolsó két dal (Purpose és Thirty-Six) egy különleges keretbe zárja az albumot. A dalcsokor első kezdeménye már 2016 nyarán megszületett a Ghost of the Black Beacon szövegével, akkor még teljesen más zenei aláfestéssel és nem feltétlen szólódalnak szánva. Aztán jöttek hozzá szépen sorban a többiek, amelyek valahogy nem illettek bele sem a Trapsix, sem más projektek zenei világába. A dalok nagy többségének zenei része 2018. év végén kezdett kikristályosodni, és Andris akkor kezdte el feldemozni őket. Ebből az időszakból származó dalok a Breath, a Now You See Me, a Drops, a Dyin’ Slave és a By My Side. A következő kreatív session 2019 nyarán volt, egy hosszabb munkamentes pihenő és az amerikai utazásának köszönhetően, ekkor készült el a Lover’s Point, a Purpose, a Ghost of the Black Beacon, a Without Any Warning illetve a Crystal Light zenei alapja. Majd a következő fázisban jöttek a dalszövegek, amelyek az évek során szintén elkezdtek gyarapodni szép egymásutánban. Az utolsó dal Thirty-Six címmel 2020 nyarán készült el. Egy spontán flow, amit Andris egy take-ben rögzített, ezzel méltó lezárást kölcsönözve az idén 36 éves zenész első albumához.

A dalszövegek végére 2019 őszén került pont és ekkor kezdett el megfogalmazódni egyre konkrétabban a szólóalbum ötlete, ami aztán közel fél évig inkább teherként nezehedett Andris vállára és csak több külső bíztatás és belső nekifutás után szánta rá magát, hogy ez a dalcsokor ne maradjon benn a fiókban, hanem jelenjen meg a nagyközönség számára. Nagy szerepe van ebben Andris feleségének, énektanárának Csongor Bálintnak és a terapeutájának is, hogy végül 2020 elején elkezdődtek az énekfelvételek, amelyeket a COVID tavasszal-nyáron kicsit megakasztott, de 2020 őszén végül pont került az album végére. Andris ragaszkodott hozzá, hogy mindent ő rögzítsen, ő csinálja a keverést, a masztert, egyedül az énekfelvételek során vette igénybe Csongor Bálint segítségét, de a végső hangzást már egyedül alakította ki, ami szintén a saját kis terápiájának része volt, hogy igenis képes erre a nagy feladatra. Egy különleges, bensőséges utazás 11 dalon keresztül.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.