Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Wacken Metal Battle Hungary: döntő a RockParton

0610wmbA világ egyik legnagyobb metalzenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezik. Az idei versenyre közel hatvan produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is fellépnek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én Balatonszemesen, a Borsodi RockPart Fesztiválon.

Az idei döntősök: DYSTOPIA, HOT BEAVER, INHALE ME, PHRENIA, SIRENS CHANT, SUNWHARF

A 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wackenbe, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a RockParton a Fesztivál Aréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadják szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50 százalékban befolyásolják azt, hogy ki lesz a magyarországi győztes, így már ezért is érdemes szavazni, a kétszemélyes wackeni utazás és fesztiválbérlet pedig csak hab a tortán.

A 2016-os Wacken Metal Battle Magyarország nyereményei:

- Monster Energy – 100.000 forint útiköltségtámogatás és Monster-ajándékcsomag a győztes zenekarnak.
- Roland East Europe – BOSS SD-1W Waza Overdrive pedál a legjobb gitárosnak, és BOSS BB-1X Bass Overdrive / Preamp pedál a legjobb basszusgitárosnak.
- Audmax – 1 db Marshall Monitor fejhallgató, 1db Marshall Mode fülhallgató, és 1 db Marshall Major Pitchblack fejhallgató az első három zenekarnak.
- Sennheiser Magyarország – e935 típusú professzionális kardoid mikrofon a legjobb énekesnek.
- Rockyourself webáruház – 100 db névre szóló pengető a legjobb gitárosnak.
- Csibisticks dobverők – signature dobverők minden döntős zenekarnak.
- Lángoló Gitárok – 300.000 / 200.000 / 100.000 forint értékű hirdetési csomag az első három zenekarnak.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.