Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Salvus - 15 éves születésnapi koncert

15. életévét egy rendkívül speciális koncerttel ünnepli meg az egykoron Szegedről startolt, de ma már bp-i székhelyű modern metal zenekar. Egyrészt a megszokottnál jóval hosszabb, közel másfél órás dalcsokorral szántják be a Showbarlang színpadát, melyek között számos ritkán vagy nagyon régen játszott téma is felbukkan majd, kezdve a „demók még jók voltak" korszaktól egészen a tavaly megjelent Lélektartó c. harmadik nagylemezükig. Másrészt a műsor folyamán gyakorlatilag az összes egykori Salvus tag fel fog bukkanni egy-két egyéb vendégzenésszel együtt, illetve további zenei természetű meglepetések is várhatóak az este folyamán, főleg azoknak akik végigvárják a buli.

salvusdystopia

Ezen felül, gondolván a közelgő meleg időre és a hosszú, izzasztó koncertre, a csapat ismét főzetett pár száz litert a februárban debütált és nagy sikert aratott, Lélektartó névre keresztelt kézműves sörből, mely néhány rekesz erejéig a koncerten is kapható lesz. Aki tehát némi korianderes ízesítésű vörös ale szürcsölgetése közepette szeretné a koncert első hangjait várni, az igyekezzen időben jönni.

Az est vendége posztra nem is volt kérdéses, hogy azt a zenekart hívja meg a csapat, akikhez a legrégebbi ismeretség és barátság fűzi. A szegedi Dystopia szinte együtt indult a Salvussal annak idején, a kezdeti években együtt járták az országot, és azóta is számos alkalommal volt közös koncert, hogy már rég nem egy székhelyű a két csapat. A gitáros/énekes, Vári Gábor volt a producere/hangmérnöke mindhárom Salvus nagylemeznek - a Minden Kezdet konkrétan az első komolyabb munkája volt -, aki azóta a Black Hole Sound stúdióval és az onnan érkező bivaly hangzású anyagokkal országos hírnévre tett szert. Maga zenekar sem az a tétlen fajta, tavaly egy röpke spanyol turnét zavartak le, idén éppen az új dalaikat pofozgatják, de a koncertjük előreláthatóan az eddig megjelent két nagylemezükre fog épülni, de ha kellő lelkesedéssel kiabál majd a kedves közönség, talán a zseniálisra sikeredett Sting feldolgozásukat előveszik!

Esemény:
https://www.facebook.com/events/1550577041902836/

Beugró: 1000 huf
Kapunyitás: 20:30
Dystopia: 21:00
Salvus: 22:00

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.