Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Január 30-án Destruction és Nervosa Budapesten

Január 30-án ismét Budapesten játszik a Destruction. A német thrashszíntér egyik alapzenekarának koncertje a Dürer Kertben lesz, előttük a brazil Nervosa és a szintén germán Rezet játszik.

0501destruction

Január végén visszatér Budapestre a germán thrash egyik legendája, a Destruction, hogy a hazai rajongóknak is bemutassa tavaly megjelent legfrissebb, Under Attack című lemezének anyagát. „Elég alaposan rászántuk az időt erre a lemezre", mondta az új Destructionről még korábban Marcel Schirmer énekes/basszer, azaz Schmier. „A nyári fesztiválok után hetekig jártunk a stúdióba, hogy új dalötleteket és számokat rögzítsünk a turnék között. Vagyis több különálló stúdiós sessiont iktattunk be egy hosszú helyett, hogy frissen tartsuk az ötleteket, és később, már a keverésnél is maradjon időnk itt-ott megváltoztatni, ami nem tetszik. Az utóbbi években talán ez a mostani bizonyult a leghatékonyabb írási szakaszunknak, és mivel több idő telik el a lemezek között, nemcsak több kreativitás és ötlet gyűlt fel bennünk, de kisebb volt rajtunk a nyomás is. Szerintem ez a frissesség egyértelműen hallatszik a dalokon is, meg persze az a lendület is, ami abból fakadt, hogy a koncertekről érkeztünk a stúdióba. Olyannyira bejött ez a munkamódszer, hogy a jövőben is szeretnék majd így dolgozni! És hogy milyen az új lemez? Nos, biztosan nem olyan, mint amit az ember egy harmincharmadik éve létező zenekartól várna! Hatásos agresszió: gyors, fogós és eredeti!”

A Destruction visszatérő vendégnek számít Magyarországon, legutóbb a tavalyelőtti Rockmaratonon léptek fel nálunk. A mostani önálló bulit a Livesound szervezi, és január 30-án lesz a Dürerben. Schmierék előtt a brazil csajthrasher Nervosa és a német Rezet melegíti a publikumot. További részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.