Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Henrik Freischlader lemezbemutató a Gary Moore Emlékesten

hf2014_webÁprilis 3-án a 2014-es Gary Moore Emlékesttel összevonva tartja budapesti lemezbemutató koncertjét Henrik Freischlader. A német énekes-gitáros számára az A38 Hajós állomás lesz a tavaszi turné tetőpontja, hiszen az új album címét is a magyar főváros ihlette: a Night Train To Budapest dalai mellett a korai lemezek rég hallott szerzeményei is előkerülnek majd. Az este folyamán szintén fellép a Run For Power – Gary Moore Emlékzenekar, valamint Gary testvére, Cliff Moore is játszik saját zenekara élén.

A hazánkban is lelkes rajongótáborral bíró nagyszerű német muzsikus, Henrik Freischlader tavaly novemberben jelentette meg legutóbbi stúdiólemezét, melynek már címe is felkeltheti a gitárközpontú zenék hazai szerelmeseinek érdeklődését. Az új album dalait ugyanis Henrik tavaly tavaszi budapesti látogatása ihlette, egész pontosan a fővárosunkba vezető vonatút: ekkor született meg a Night Train To Budapest lemez ötlete.

Az új lemez Henrik hatodik stúdióalbuma, melyet ezúttal is főként egymaga készített, mindössze Moritz Fuhrhop billentyűs segítségét vette igénybe. Az album tökéletesen illeszkedik a 2006 óta megjelent, példásan igényes kiadványok sorába, melyeken remekül nyomon követhető az autodidakta „blues polihisztor" zenei fejlődése, és a nagy példaképek hatásai mellett saját stílusának csiszolódása is. A blues, funk és a soul éppúgy jelen van dalaiban, mint az utóbbi két albumon egyre inkább előtérbe kerülő rock - mind hangzásban, mind a dalok szerkezetében.

A Henrik Freischlader Band negyedik éve játszik azonos felállásban, és ahogy azt már bizonyították a korábbi hazai koncertek alkalmával, kétség sem férhet hozzá, hogy a megfelelő zenészekkel vette körül magát az igen szimpatikus német gitáros. Björn Krüger dobos, Theofilos Fotiadis basszusgitáros, és a már említett Moritz Fuhrhop billentyűs is egyaránt sokat adnak hozzá az összképhez, és segítik hozzá Henriket, hogy továbbra is az európai blues-rock élet egyik meghatározó előadója lehessen.

A turnézáró budapesti koncert már csak azért is különleges lesz, mert az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Gary Moore Emlékest is ezen a napon lesz megtartva az A38 Hajón, összekötve így a két remek műsort, Gary születésnapjának előestéjén. Henrik Freischlader 2012-ben és 2013-ban is eljött hazánkba, hogy legnagyobb zenei példaképe előtt tisztelegjen, és ez idén sem lesz másképp: minden bizonnyal ő és zenekara is kiveszi majd részét az ír gitáros legenda dalainak megidézésben.

A program 19.00 órakor kezdődik a már tavaly is bizonyított hazai formáció, a Run For Power – Gary Moore Emlékzenekar műsorával, majd Gary testvére, Cliff Moore veszi át a stafétát. Ezúttal ő is saját zenekarával érkezik, de további vendégek is csatlakoznak majd az este során. Ezt követően lép színpadra Freischlader és zenekara, akik vendégek közreműködésével szintén eljátszanak majd néhány Gary Moore számot a ráadásban.

Henrik Freischlader / Gary Moore Emlékest 2014

2014. április 3., csütörtök 18.30, Budapest, A38 Hajó

Belépő: elővételben 2900 Ft, a rendezvény napján 3500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón illetve a www.a38.hu oldalon. Korlátozott darabszámban nyomdai belépők kaphatók a budapesti Musicland lemezboltban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.