Shock!

március 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Felvidéki turnén a Haelo

0824haeloA szlovák Dilemma zenekar meghívására három koncert erejéig felvidéki koncerteket ad a Haelo. A csapat legutóbbi kiadványa egy A New Beginning című EP volt a nyár elején.

A Dilemma tizenegy állomásos szlovák turnéra indul. Minden városban helyi bandákat versenyeztettek meg az előzenekari státusz megszerzéséért, de három alkalomra, Pozsonyba, Zsolnára és Trencsénbe – speciális vendégként – magyar barátaikat, a Haelót is meghívták. A két csapat barátsága 2010 januárjáig vezethető vissza: ekkor egy pályázatnak köszönhetően szerveztek cserekoncerteket egymásnak Kassán, Eperjesen illetve Miskolcon és Budapesten. A mostani meghívás viszonzásaképpen jövő tavasszal a Haelo is megvendégeli a Dilemmát néhány buli erejéig. A szlovák banda dalai helyenként a Stone Temple Pilotsra, a Foo Fightersre és a Living Colourre emlékeztetnek.

A Haelo legutóbbi anyaga egy új EP volt júniusban A New Beginning címmel, előtte Ageusia címmel jelent meg albumuk 2012 januárjában. Az EP felvétele a budapesti TrasHill Studiosban készült Csobánczi Péter és Szűcs Szabolcs kezei alatt, már egészen a dalírási folyamattól, a mastering pedig a Metropol Stúdió munkáját dicséri. Ami a következő teljes úgy albumot ígéri, remélhetőleg arra sem kell újabb másfél évet várni: a csapat már 2013-ra tervbe vette az anyagot.

Az új EP alább teljes egészében meghallgatható.

Latest sounds by HAELO

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.