Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Budapest Parkban zárja a fesztiválszezont a Paddy And The Rats

Utolsó szabadtéri koncertjére készül idén a Paddy And The Rats. A miskolci zenekar tagjai szeptember 20-án, a Budapest Parkban búcsúztatják a nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.

0215paddy3

Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy And The Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott, és nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl. „Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan három-négy koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar", mondja Paddy, a banda énekese. „Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is.

A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához: aznap este a zenekar Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat. „Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!", mondja az énekes.

A Paddy And The Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük: a Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.