Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Testimony: nem oszlottak fel

TestimonyJó ideig csönd honolt a Testimony körül, sőt, terjengtek a pletykák a feloszlásról is. Hogy mi történt az elmúlt egy évben, arról Forray Tamás basszusgitárost kérdeztük meg:

Az elmúlt egy év az új számok megírásával és várakozással telt. Mivel úgy tűnt, hogy a demós szintről már csak egy nagylemezzel léphetünk tovább ezért vártunk. Emellett azért pihentünk is, hiszen rengetegek koncerteztünk előtte és ránk fért egy kis nyugalom, így mindenki elintézhette az esetleg már húzódó magánéleti problémákat, amire eddig nem nagyon volt idő a zenélés, munka, és az iskola mellett. Én is olvastam olyan híreket, hogy feloszlottunk meg stb. de gondolhatod, hogy mi lepődtünk meg a legjobban, hiszen szó se volt róla.

Nem ártott a zenekarnak ez a hosszú szünet?

De, mindenféleképpen ártott, hiszen ez idő alatt nagyon sok új és tehetséges zenekar jelent meg a magyar piacon. Emellett azért szerencsére személyesen és írásban is kaptunk rengeteg olyan visszajelzést, akik jelezték várakozásukat az új anyaggal és a koncertekkel szemében. Ezúton is kösz mindenkinek, aki a szünet ellenére támogatta és biztatta a zenekart! Kösz!

Külföldi lemezkiadós érdeklődés volt?

Volt külföldi megkeresés de konkrét ajánlatot nem kaptunk. 2000 tavaszán ismerkedtünk meg Czifrik Misivel a Nephilim Records vezetőjével és rövid megbeszélést követve aláírtuk a 3 lemezre szóló szerződést. Nagyon korrekt ajánlatot kaptunk mind a kiadás, mind a reklám és terjesztés terén.

Ha jól sejtem, akkor mégis kijut a Testimony albuma külföldre, legalábbis a kiadó biztos segít ebben...

Igen külföld felé is kacsingat a kiadó, persze a terjesztés zenekaronként változó, hiszen nem mindent vesznek meg kint se. A jelenlegi állás alapján mi a következő Nuclear Blast katalógusban már helyet kapunk és a német Last Episode kiadó az, aki a terjesztésben részt fog venni.

Nagyon jól sikerült a borító...

Köszönöm szépen. A borítót ugyanis én készítettem, számítógépes grafikusként dolgozom a zenélés mellett.

Mennyire követtétek figyelemmel a "szünetetekben" a koncerteket, zenekarokat?

Sajnos a pihenőnk miatt kimaradtunk az elmúlt időszak koncertjeiről, de régen sok csapattal tartottuk a kapcsolatot cserekoncertek, fesztiválok stb. Azóta már sok új tehetséges zenekar jelent meg a piacon és nem ismerünk még mindenkit, de szerencsére ők ismernek minket. Egy-két koncertet nyomtunk idén, és szerintem sokan leírtak már minket, de meglepetést még az "öreg" rókák is tudnak okozni!

Klip lesz?

2001 elejére tervezünk egy klipet, de még nagy a csata a bandán belül a nótaválasztás kapcsán.

Tudsz valamit a Diafragmáról?

A Diafragmával - mint a régi szép időkben - jó nagy bulikat nyomtunk együtt, remélem még nem adták fel a harcot, nagyon jó zenészek és haverok, de a Tilos rádió Pecsás bulija óta nem hallottunk felőlük.

Turné ügyben mi a helyzet?

Idén is hívott minket az In Flames Európa turnéra, de mi nem értünk rá, ezért kompenzálásként a Sentencedet és Dark Tranquillityt vitték el! (nevet) Na, félretéve a tréfát, velük szívesen elmentünk volna, de ez csak álom egyelőre. Nálunk kivétel nélkül mindenki dolgozik és tanul a zenélés mellett, így elég nehéz egy próbát összehozni, ráadásul én Pesten sokat vagyok, mert idejárok főiskolára, de elvileg jövőre már lediplomázom (kop-kop)!

Mik a közelebbi a céljaitok?

Ha külföldön egy kicsit megismernék a nevünket és koncertezhetnénk is kint, akkor már mindenki elégedett lenne szerintem. Köszönöm az interjút és kíváncsian várom a te, és az olvasók véleményét az új és egyben első lemezünkkel kapcsolatban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.