Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Végre búcsút int a rádiós popnak Carlos Santana?

Carlos Santana az 1999-es Supernatural album elképesztő sikere óta más ligában játszik, mint azelőtt, most azonban úgy tűnik, a veterán mesternek elege lett a kommersz kirándulásokból: következő albumán zeneileg legklasszikusabb korszakának zenészeivel játszik majd, beleértve ebbe a Journey gitárosát, Neal Schont is, aki annak idején mellette került be a mélyvízbe.

Carlos Santana következő albuma valószínűleg megváltást jelent majd azok számára, akik rossz szemmel nézték a mexikói mester háziasszonyokat boldogító tevékenységét az utóbbi másfél évtizedben. Az idén 66 éves gitáros szerint a 2014-ben megjelenő új lemez ott veszi majd fel a fonalat, ahol az 1971-es Santana III ledobta, és erre már a felvonuló zenészek neve is garanciát jelent majd. Az 1999 óta alkalmazott recepttel szemben a gitáros ezúttal nem aktuális popsztárokat hívott meg az anyagra, hanem egykori zenésztársaival játszik: David Brown basszer tizenhárom éve elhunyt, így ő nem szerepelhet az anyagon, de Santana rajta kívül gyakorlatilag mindenkit meginvitált, aki felbukkant első három albumán, az 1969-es Santanán, az 1970-es Abraxason és az 1971-es III-on. Ennek megfelelően már biztosan szerepel majd a lemezen Michael Carabello ütőhangszer-guru és Michael Shreeve dobos, de még ennél is sokkal izgalmasabban hangzik, hogy ott lesz a stúdióban Neal Schon, a Journey, a Bad English és a Hardline virtuóza is, aki annak idején, még majdnem gyerekfejjel szintén Santana mellett kezdte az ipart. Ugyanígy várható az albumon Gregg Rolie billentyűs felbukkanása is, aki annak idején Schonnal együtt alapító tagja volt a Journey-nek.

Neal annak idején egy évet töltött Santana csapatában, mielőtt 1973-ban Rolie-val közösen összehozta volna a később minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarává vált Journey-t. „Ismét felvettem a kapcsolatot Carlosszal karácsony előtt, és beszélgettünk róla, hogy csinálunk valamit közösen. Sosem tudhatod, mi fog történni, az élet tele van meglepetésekkel", mondja Schon.

Ha mindez nem lenne elég, a pár évvel ezelőtt Guitar Heaven címmel egy hard rock feldolgozásokat rejtő albumot is kiadott Santana szerint maga a zene is a korai éra tüzes, jammelős latin rockját idézi majd, és egészen olyan lesz, hogy simán lehetne a címe Santana IV is. A felvételek az év második felében kezdődnek, a megjelenés 2014-ben várható.

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 kamikaze 2013-02-27 13:45
Az esetleges fanyalgóknak és ellendrukkerekn ek: attól, hogy ez nem metál, bizony még időtálló, k. jó ZENE!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.