Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Végighallgatható az új Coroner: „A múltba révedés nem szolgálná az érdekeinket”

Több mint három évtized után, október 17-én végre tényleg megjelent a svájci Coroner régóta várt új nagylemeze. Az album a Dissonance Theory címet viseli, és alább végighallgatható.

0817coroner

Tizennégy évvel az újjáalakulás és harminckét évvel a legutóbbi nagylemez után végre új albummal jelentkezett a Coroner. Az új lemezen Tommy Vetterli és Ron Broder basszer/énekes mellett az elmúlt évek szórványos koncertjein megismert Diego Rapacchietti dobos játszik, vagyis a klasszikus leosztásból csak Marky Edelmann dobos hiányzik. „Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogyan kellene szólnia a mai Coronernek, de gyorsan ráébredtem, hogy a múltba révedés nem szolgálná az érdekeinket – mondja Vetterli. – Természetesen ahogy telik az idő, minden zenésznek kialakulnak a sajátos védjegyei, szóval noha az anyag új, lehetséges, hogy kötődik a korábbi fázisainkhoz is, hiszen én írtam a dalokat. De ezzel együtt sem úgy álltunk neki a munkának, hogy most folytatjuk az örökségünket. Egyszerűen csak őszinte, mai talajon álló muzsikában gondolkodtunk. Ez az első Coroner-album, amivel elejétől a végéig teljesen elégedett vagyok. Úgyhogy beszéljen önmagáért a zene, úgyis tudni fogjátok, hogy nektek szól-e vagy sem!"

coroner_cAz albumra az alábbi dalok kerültek fel:

01. Oxymoron
02. Consequence
03. Sacrificial Lamb
04. Crisium Bound
05. Symmetry
06. The Law
07. Transparent Eye
08. Trinity
09. Renewal
10. Prolonging

Az új album most teljes egészében, hivatalosan végighallgatható. A kiadó a Century Media.

 

Hozzászólások 

 
#10 Kristóf Csaba 2025-10-20 00:23
Ez nem az év, az évtized metal albuma eddig! 10/10
Idézet
 
 
#9 mindtower 2025-10-19 19:34
Toronymagasan az év meglepetésalbum a!

Tommy Vetterli egy zseni. Ismét kegyetlenül jó dalokat írt és ismét egészen pazar szólókkal pakolta tele a lemezt.

Az meg egy igazi csoda, amit kihoztak a kb. féloktávnyi énektémákból. A brilliáns hangszerelésnek köszönhetően, sikerült a rém egyszerű, kántáló énekstílus mellett is karakteres verzéket és megjegyezhető, helyenként kifejezetten fülbemászó, ordas nagy refréneket írniuk.

Elképesztő élmény, a szikár, coroneres témákat, ilyen bivaly hangzással hallgatn, nyakonöntve ezekkel a remekbe szabott refrénekkel.

Elegánsan múltidéző, de nem múltba révedő, hibátlan, modern és korszerű Techno-Trash lemez!

10/10
Idézet
 
 
#8 nxfn 2025-10-19 19:28
Jó tudnia annak, aki esetleg arra számít, de technikás thrasht nemigen tartalmaz ez az új lemez. Ettől még persze jó anyag, de teljesen más miatt, mint amik miatt az emblematikus lemezeiket szeretni lehetett.
Idézet
 
 
#7 gazat 2025-10-19 08:24
Ezt így kell csinálni. Hibátlan.
Idézet
 
 
#6 Never79 2025-10-18 18:26
Idézet - Tulus:
Pont most hallgatom, óriási lemez lett. 10/10


Szerintem is nagyon jó lett. Modern, de mégis olyan coroneres.
Idézet
 
 
#5 Montsegur 2025-10-18 18:24
Ez bitang erős ősz lett, jobbnál jobb új anyagok jönnek.

Kicsit féltem a Coroner visszatérésétől , de egyetértek, ez 10/10
Idézet
 
 
#4 2Gábor2 2025-10-18 18:01
Nekem csak a Mental Vortex tetszett, ez hasonlóan jó?
Idézet
 
 
#3 Tulus 2025-10-18 11:55
Pont most hallgatom, óriási lemez lett. 10/10
Idézet
 
 
#2 bluevoodoo13 2025-10-18 09:08
Idézet - Chris92:
Külön szimpi hogy még az albumborítónál is megtartották a régi stílust.


Pont az jutott eszembe nekem is, mikor az első single megjelent, hogy egy mennyire egyszerű vizuális húzással mennyire beazonosíthatóv á tették magukat évtizedekkel ezelőtt, és tökjó, hogy ehhez ragaszkodnak. És zeneileg is nagyon ütős lett az új anyag, megérte várni rá abszolút. A Dark Angellel ellentétben valahogy így kell 30+ év után visszatérni.
Idézet
 
 
#1 Chris92 2025-10-18 08:25
Külön szimpi hogy még az albumborítónál is megtartották a régi stílust.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.