Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tony Iommival közös, kiadatlan felvételekről beszélt Jorn Lande

0610jornhhJorn Lande mindössze egyszer állt közös színpadon Tony Iommival, Geezer Butlerrel és Vinny Appice-vel, egy friss interjúban azonban karrierje során első ízben beszélt róla: volt róla szó, hogy turnézzon a Heaven & Hell-lel, sőt, jó egy évtizede még dalokat is írt Tonyval.

„Amikor Ronnie beteg volt, felkértek pár koncertre, amiket akkor már lekötöttek”, mondta Jorn a The Great Southern Brainfartnak. „Sosem kérdeztem meg a környezetükben igazából senkit erről, de úgy tudom, mindez Ronnie döntése volt: a kezelésétől függetlenül is koncertezni akart. Viszont amikor legyengült és tényleg rossz állapotba került, a zenekar felvetette azt a lehetőséget, hogy ha nem is játsszák le az összes koncertet, de párat azért megtartanának közülük. Megkérdezték, benne lennék-e, hogy eléneklek pár dalt, aztán párat Ronnie is elnyom, és így váltogattuk volna egymást, szóval lemehettek volna a koncertek. De aztán pár héttel később már Ronnie halálhíréről értesültünk. Különös így visszagondolni erre, de nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak.”

Egy speciális koncert erejéig Jorn végül mégis felbukkant a Heaven & Hell élén, a londoni High Voltage fesztiválon, ahol Glenn Hughesszal osztották meg az énekesi teendőket Dio emlékére. De távolról sem ez volt az első alkalom, amikor Tony Iommi közelébe került. „Tonyval 2005 körül demóztunk is, de aztán utána kezdtek bele a Heaven & Hellbe, szóval az elkészült felvételeket végül sosem jelentettük ki. És akkoriban senki nem is említette nekem, hogy terveik lennének a Heaven & Hell-lel. Ronnie halála után pedig egyértelmű, hogy a Black Sabbath rendelkezett egy tervvel a befejezéshez, és most már az örökségükkel, illetve az egészségükkel kell törődniük. Az egyik oldalról persze azt kívánom, bárcsak több koncertet is adhattam volna velük, vagy több dalt írhattam volna Tonyval. Lehet, hogy még lesz alkalmam ilyesmire, ki tudja… De nem számítok rá. Teljes a belső békém így is, hogy a saját dolgaimat csinálom, és akármi történik a jövőben, állok elébe. Ha összejön, remek, de akkor is, ha nem.”

Jorn új feldolgozáslemeze, a Heavy Rock Radio múlt héten jelent meg. A Black Sabbath múlt heti budapesti koncertjéről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+9 #1 bogar 2016-06-10 15:44
Ezen felvételek alapján egyértelmű, hogy Dio reggeli kénköves fingásában több volt a karizma, mint Jorn színpadi jelenlétében. Talán ezért is nem lett ebből az együttműködésbő l semmi.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.