Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizennyolc dal már összeállt Bruce Dickinson következő szólóalbumához

Hamarosan az Iron Maidennel indul ismét turnéra Bruce Dickinson, ám az énekes a jelek szerint magasabb hőfokon működteti majd szólóprojektjét is a közeljövőben: akár már jövőre megjelenhet tőle egy újabb önálló album.

bruce_dickinson_k2024_06

Komoly sikert aratott Bruce Dickinson tizenkilenc év után megjelent tavalyi szólóalbuma, a The Mandrake Project, amelynek turnéján az Iron Maiden frontembere Budapesten is koncertezett. Dickinson most egy friss interjúban elárulta: kifejezetten jól állnak a folytatással is. „Az elmúlt hetekben demóztam a többiekkel, és tizenöt nap alatt tizennyolc dalunk állt össze – mondta az énekes a Musicians Institute’s MI Conversation Series beszélgetéssorozat keretében, ahol egyébként a Maiden új dobosáról, Simon Dawsonról is nyilatkozott. – Nagyszerű lemez lesz. A produceri feladatokat a Mandrake hangmérnöke, Brendan Duffey látja majd el. A mostani tervek szerint jövő év elején vesszük majd fel, mert lesz némi szabadidőm: január, február, március, április egyelőre még üres.”

Dickinson augusztustól észak-amerikai szólóturnéra is indul. Zenekarának felállása változatlan, vagyis a tavaly Budapestet is megjárt Tanya O’Callaghan basszer, Dave Moreno dobos, Mistheria billentyűs, illetve Philip Näslund és Chris Declercq gitárosok kísérik. Előtte azonban még a Maidené lesz a terep: a csapat Run For Your Lives koncertsorozata fennállásuk ötvenéves jubileumát ünnepli, és kizárólag az 1980-as Iron Maiden és az 1992-es Fear Of The Dark közötti éra dalai kapnak helyet a műsorban. A zenekar május 27-28-án koncertezik a Papp László Sportarénában. A két fellépésre már az összes jegy elfogyott, előzenekarként a Halestorm játszik majd előttük. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.