Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizenegy év után új hangzóanyaggal jelentkezik a Rémember

0127rememberTizenegy év után ismét megmozdul a Rémember, az ezredforduló egyik magyar kultzenekara. A csapat egy Half Full című, meg nem jelent számokat tartalmazó új lemezzel tér vissza.

Utoljára tizenegy éve, 2004-ben jelent meg nagylemez a kultikus Rémembertől, az elmúlt években csak különböző angol szerzőkkel készítettek számokat. A Rémember 2005-ben költözött ki Londonba, ahol három évig tolták a szekerüket, de nem sikerült komolyabb eredményeket elérniük, így három év után végül Vasaló és Matyi hazatért, a többiek pedig szétszéledtek Angliában. Ám a tagok külön-külön az elmúlt évek alatt sem voltak tétlenek: három Turbo-lemezen, két Nemjuci-anyagon és az itthon kevéssé ismert Katalina Kicks- és Riddler-lemezeken is szerepeltek. Most azonban a húszéves zenekar úgy döntött, itt az ideje összeszedni a Rémember-életmű fiókban maradt darabjait, és megörvendeztetni vele az egykori rajongókat. A kihúzott fiók tartalma aztán olyan bőségesnek bizonyult, hogy végül egy egész nagylemezre futotta a ki nem adott dalokból.

0126remembercA munkálatokat komoly kutatómunka előzte meg: több száz rosszul dokumentált adat CD-t kellett átböngészni, hogy a számok eredeti sávjait – vagy legalább a tömörítetlen wavokat – kisebb-nagyobb sikerrel kiguberálják a digitális romhalmaz alól. Ahogy ez az „unreleased" kiadványoknál lenni szokott, itt sem a hangzáson van hangsúly – a felvételeket eredetileg demónak szánták, és maguk keverték –, hanem sokkal inkább az exkluzív jellegen. Van olyan track, amit a londoni nagyszobában vettek fel egy jól sikerült jammelés eredményeként, de akad olyan stúdiófelvétel is, amelyért Vasaló saját bevallása szerint adna egy sallert magának, ha Marty McFly visszavinné 1998-ba, a Yellow stúdióba.

A Rémember lemezeit tekintve nemigen kötötte magát stílusokhoz, azok között szabadon ugrándozott, így ez a lemez is egy formabontó, stílushatárokat merészen feszegető alter-rock összeállítás. A zenekar két videóklipet ígér még 2015-ben, illetve azt, hogy az idei év folyamán sorra kiteszi lemezeit az internetre ingyenes letöltés céljából. A folyamat lezárásaként ősz tájékán a most megjelent Half Full című album sorsa is ez lesz, ami a MamaZone oldaláról rendelhető meg, de hamarosan online is hallgatható lesz.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 shmonsta 2015-01-27 20:30
Milyen komoly lenne még egyszer Rémember koncerten bólogatni. Persze a lemeznek is örülök :D

https://www.youtube.com/watch?v=0YnGrDLB96c
Idézet
 
 
+5 #1 markmarkson 2015-01-27 17:54
király! koncertezgetni vajon nem akarnak?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.