Kilenc év után megvált Alex Bent dobostól a Trivium. A felek nem mentek bele a részletekbe, de az ütős posztja az elmúlt másfél évtizedben mindig neuralgikusnak számított a floridaiaknál.

Újabb dobosváltás történt a Triviumnál, akik teljesen váratlanul bejelentették Alex Bent távozását. A zenész 2016-ban lépett be a csapatba, és ő játszott a legutóbbi három nagylemezen. „Kimondhatatlanul hálás vagyok a Triviummal eltöltött kilenc évemért – írta Bent. – Tele volt feledhetetlen pillanatokkal, zenével és olyan barátságokkal, amelyek örökre elkísérnek. Nagyon büszke vagyok mindig közösen alkotott lemezre és turnéra, és tudom: a Trivium világuralma folytatódni fog. Mindig is támogatni fogom őket ebben.”

Bent nem hagy fel a zenéléssel, de további tervei nem ismeretesek. Ugyanígy a Trivium sem lassít, ma este már koncerteznek is Sacramentóban, igaz, egyelőre nem tudni, ki ül majd a dobcucc mögött. A csapatban mindenesetre az alapember Travis Smith 2010-es távozása óta gyakran változott a dobos személye, és csak Bent csatlakozásával stabilizálódott a pozíció: a köztes hat évben három ütőst is elfogyasztottak Nick Augusto, Mat Madiro és Paul Wandtke személyében.
A zenekar következő kiadványa a Roadrunner gondozásában, október 31-én megjelenő Struck Dead EP lesz, rajta az alábbi dalokkal:
01. Bury Me With My Screams
02. Struck Dead (Pain Is Easier To Remember)
03. Six Walls Surround Me



Hozzászólások
Akkor Eloy után újabb dobosfenomén hagyja ott a Sepulturát, értem. :D
Amúgy sajnálatos, engem a Trivium a klasszikusnak tekintett albumaival nem igazán tudott megtalálni, ellenben a 3 Benttel készült lemezt (de főleg a legelsőt) imádom.
Persze ha a Sepus srác is ekkora zseni, akkor nem lesz gond a fifikásabb dolgok lehozatalával élőben. Azért Bent a korábbi Trivivum dobosokhoz képest sztem legalább eggyel, de inkább kettővel magasabb polc.
Kíváncsi leszek hova haladnak tovább...