Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Számos ötlet van még bennem”

1215ronnieMárcius 12-én jelenik meg Ronnie Atkins első szólóalbuma. A Pretty Maids frontemberének első önálló lemezéről máris megérkezett a harmadik előzetes dal.

A Frontiers jelenteti meg tavasszal Ronnie Atkins első önálló lemezét, a One Shotot, amelyet kétszeresen is a szomorú kényszer szült: az énekes egyrészt a globális lezárások és a turnészünet, másrészt saját egészségi állapota miatt szánta rá magát, hogy végre szólóabumot készít. „„Miután fájdalmaim támadtak, húsvét előtt ismét elmentem egy vizsgálatra, ami után közölték velem: szétterjedt a szervezetemben a rák, és a négyes stádiumban van. Ez általában azt jelenti: gyógyíthatatlan", jelentette be nemrég az 55 éves énekes, aki az év elején még tüdőrákja visszaszorulásáról számolt be. „Innentől fogva két út áll előttem: behúzódhatok egy sarokba és sajnálhatom magam (szerintem egy ideig pontosan ezt tettem), vagy megpróbálhatok tovább élni, és csinálni, amiben a legjobb vagyok. Az utóbbit választottam. A családom és az igaz barátaim nagyszerű támogatásával úgy döntöttem, tovább írom a dalokat és készítem a felvételeket, főleg, hogy számos ötlet van még bennem."

A One Shot e munka eredménye, elkészítésében zenésztársa, a neves multihangszeres producer, Chris Laney volt Ronnie segítségére ronnieatkins_cJacob Hansen hangmérnökkel, és olyan zenészek bukkannak fel az anyagon, mint Allan Sørensen, Morten Sandager, Pontus Egberg, Anders Ringman, Pontus Norgren, Kee Marcello, Olliver Hartmann, John Berg, Linnea Vikström Egg vagy Björn Strid.

A dallista az alábbi:

01. Real
02. Scorpio
03. One Shot
04. Subjugated
05. Frequency Of Love
06. Before The Rise Of An Empire
07. Miles Away
08. Picture Yourself
09. I Prophesize
10. One By One
11. When Dreams Are Not Enough

A Real és a One Shot című számok már ismertek, most a Scorpio is meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.