Habár húsz éve nem jelentettek meg nagylemezt, minden korábbinál komolyabb igény mutatkozik a System Of A Downra: a zenekarra idén teltházas stadionkoncertek várnak, a Toxicity klipje pedig átlépte az egymilliárdos nézettséget.
Kettő 2020-ban, az azeri-örmény háborús helyzet alkalmából kihozott dalt leszámítva a 2005-ös Mezmerize és Hypnotize kettőse óta nem adott ki új zenéket a System Of A Down. Serj Tankian, Daron Malakian, John Dolmayan és Shavo Odadjian az elmúlt években csupán szórványosan koncerteztek, ám tavalyi két észak-amerikai fellépésük – egy Las Vegas-i fesztiválkoncert, illetve egy Deftonesszal közös San Franciscó-i stadionbuli – olyannyira komoly érdeklődést generált, hogy idén már komolyabb aktivitások várnak rájuk.
A csapat év végén jelentett be egy-egy augusztus-szeptemberi stadionkoncertet New Jersey-ben a Kornnal, Chicagóban az Avenged Sevenfolddal, illetve Torontóban a Deftonesszal. Mivel a bulikra már az első napon elfogyott az összes jegy, mindegyiknél dupláztak – és ezek a koncertek is szinte azonnal beteltek. „Szó szerint eladtuk néhány óra alatt az összes jegyet, ami valósággal sokkolt bennünket – ismerte el Shavo Odadjian basszer a SiriusXM-en. – Tartottunk egy zenekari konferenciát, amikor beteltek az első esték, és azt mondtuk, oké, akkor legyen mindegyik helyszínen egy újabb buli. Másnap pedig azok is beteltek! Teljesen lepadlóztam… Sokan megkérdezik, hogy miért olyan meglepő ez, hiszen mindenkinek megvan a maga képe a zenekarról. De én még mindig a kis hollywoodi csapatként tekintek magunkra, nem valami gigászi bandaként, amelyik két egymást követő este csordultig tölti a MetLife-ot… Futballstadionokat, ember!”
A Systemre bemelegítésként, még tavasszal Dél-Amerikában is vár hét koncert, ezek is minden korábbinál nagyobb helyszíneken, stadionokban. Ha pedig mindez nem lenne elég, a 2001-es Toxicity lemez címadójának klipje a héten átlépte az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on. Az álomhatárt 2020-ban megugró Chop Suey! után ez a csapat második dala a milliárdos elitklubban.
Új albumról továbbra sincs szó: Serj Tankian tavaly év végén Foundations címmel hozott ki minialbumot, Shavo pedig új zenekarával, a Seven Hours After Violettel jelentetett meg lemezt.
Hozzászólások
A Mezmerize szerintem végig baromi erős, nekem egyedül a This Cocaine Makes Me Feel Like I'm on This Song lóg ki, a Hypnotizen viszont már akadnak gyengébb dalok, nem is egy. Onnan igazából a címadó, a Holy Mountains, a Lonely Day, meg a Soldier Side ami tényleg bejön, meg talán a Dreaming. Én lehet inkább egy lemezt hoztam volna ki, mindkettőről a legjobb dalokkal. Kicsit olyan Load-ReLoad feeling. Ott is nagyobbat ütött volna, ha a két lemez legjobbjait összerakják egybe.
A Mezmerize/ Hypnotize számomra is felejtős, nem tudtam megszeretni, unalmas.
A lopós album még király:)
Szerintem se kéne 'csakazértis' lemezt gyártaniuk. Plusz számomra félő, hogy azon is Daron óbégatása lenne túlsúlyban, amitől én személy szerint a falat kaparom.
A "lopós" lemezt viszont mindjárt be is pattintom!
Ami nem megy, azt ne erőltessék. A pár éve kihozott két új dal sem ér nálam a régiek nyomába, de a fő baj nem is ez, hanem hogy zenekarnak nem állt még annyira rosszul a lehiggadás, mint épp a SoaD-nak…
Még a Stones, AC/DC, Guns szintű mamutok is kreatívabbak voltak az elmúlt 20 évben...