Több mint három évtized után, október 17-én végre tényleg megjelenik a svájci Coroner régóta várt új nagylemeze. Az album a Dissonance Theory címet viseli majd, és a Century Media gondozásában jelenik meg.

Tizennégy évvel az újjáalakulás és harminckét évvel a legutóbbi nagylemez után végre új albummal jelentkezik a Coroner. Az új lemezen Tommy Vetterli és Ron Broder basszer/énekes mellett az elmúlt évek szórványos koncertjein megismert Diego Rapacchietti dobos játszik majd, vagyis a klasszikus leosztásból csak Marky Edelmann dobos hiányzik majd.
„Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogyan kellene szólnia a mai Coronernek, de gyorsan ráébredtem, hogy a múltba révedés nem szolgálná az érdekeinket – mondja Vetterli. – Természetesen ahogy telik az idő, minden zenésznek kialakulnak a sajátos védjegyei, szóval noha az anyag új, lehetséges, hogy kötődik a korábbi fázisainkhoz is, hiszen én írtam a dalokat. De ezzel együtt sem úgy álltunk neki a munkának, hogy most folytatjuk az örökségünket. Egyszerűen csak őszinte, mai talajon álló muzsikában gondolkodtunk. Ez az első Coroner-album, amivel elejétől a végéig teljesen elégedett vagyok. Úgyhogy beszéljen önmagáért a zene, úgyis tudni fogjátok, hogy nektek szól-e vagy sem!"
Az albumra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Oxymoron
02. Consequence
03. Sacrificial Lamb
04. Crisium Bound
05. Symmetry
06. The Law
07. Transparent Eye
08. Trinity
09. Renewal
10. Prolonging
A Renewal már ismert, most a Symmetry is meghallgatható.
A gyakran a Rush thrash metal változataként emlegetett Coroner eredetileg a szintén svájci Celtic Frost roadjaiból alakult a '80-as évek derekán, és a továbbiakban is szoros kapcsolatot ápoltak Tom G. Warriorékkal – olyannyira, hogy első demójukat, az 1986-os Death Cultot egyenesen Warrior énekelte fel. A banda debütalbuma 1987-ben jelent meg R.I.P. címmel, és ugyan a közönségsikerek végig elkerülték őket, a Coroner a későbbiekben még további négy stúdiólemezt rögzített. Az egyéni megközelítésű, egyre technikásabb, thrash-alapú muzsika elsősorban a szakma és a zenészek zenéje volt, de az intellektuálisabb, csavarosabb durva dolgok hívei körében is kultstátuszra tettek szert olyan anyagaikkal, mint az 1988-as Punishment For Decadence, az 1989-es No More Color, a talán legizgalmasabb 1991-es Mental Vortex és az 1993-as, már indusztriálisabb Grin. A zenekar az alternatív érában tetszhalálba meredt, majd 1996-ban hivatalosan is feloszlottak. A várva várt újjáalakulás végül 2011-ben történt meg.



Hozzászólások