Hosszú idő után új szerzeményeket tartalmazó albummal jelentkezett az Alcohol zenekar. A Rejtvény című lemezre tíz tétel került.

Új albummal jelentkezett a H Music Hungary gondozásában az Alcohol zenekar. A korongon a jól megszokott zenei irány és szókimondó szövegek mellett új zenei megoldások, új megközelítések is helyet kaptak, valamint számos vendég közreműködik a dalokban. A Rejtvény megszületése – bár látszólag töretlenül folyt a munka – nem volt könnyű menet, az énekes/basszer Tóth „Csövi" Sándornak egy igen komoly betegséggel is meg kellett küzdenie az elmúlt időszakban, ami végül szó szerint egyfajta élethalálharccá terebélyesedett, de szerencsére minden pozitív irányba fordult. „Az egész lemez, az intro és az outro is úgy van megcsinálva, hogy keretbe zárja kicsit. Kórházi zaj, szívdobogás, szívleállás, és onnan kezdődik az a sípolás, majd a Rejtvény dal. Aztán a végére újraindul. A címekből, a szövegfordulatokból sokan hitték azt, hogy ez az egész az elmúlt két évemről szól. De nem. Az album tehát bizonyos értelemben kerek egységet alkot, de nem egy témát jár körül – annyi a különbség a korábbiakhoz képest, hogy most két lassú dal van" – összegezte a legfontosabbakat a nemrég negyvenedik születésnapját ünneplő Csövi.
A dallista az alábbi:
01. Intro (Asztrál)
02. Rejtvény
03. A másik Énem
04. Mi lesz veled Magyarország
05. Túlvilági buli
06. A zene összeköt
07. Nem akarok háborút
08. Hasta la vista
09. Az én éjszakám
10. Az Élet Vizén
A lemezt Nagy „Marcipán" Márton gitáros/billentyűs, Szabó Tamás gitáros és Ratkai „Retekkoma" Miklós dobossal készítette a frontember. A Rejtvény egy 52 oldalas, egy Csövi 40 éve (z)űrben című képregényt magában foglaló, valamint exkluzív interjúkat (Alcohol, Kalapács József, Kalapács-Ódor Cintia, Abaházi Csaba, Rubcsics Richárd, Szijártó Zsolt), és két posztert tartalmazó H-Music magazinnal együtt jelent meg.



Hozzászólások
Azt inkább az Akelára mondanám :D
Amúgy Csövi hangja miatt nyilván a Tankcsapda ugrik be elsőre, de azért mégis más valamennyire zeneileg. Én anno a Házam egy kocsma lemezt sokat pörgettem.