Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rush: a bajtársiasságot semmi sem kezdheti ki

Nagy sikerrel folyik Észak-Amerikában a Rush negyvenéves jubileumi turnéja, amely egyben valószínűleg a zenekar utolsó megaméretű arénás körútja is lesz egyben. Eddig úgy lehetett tudni, elsősorban Neil Peart dobos számára jelent komoly nehézséget egy-egy újabb turné, most azonban kiderült, hogy az amúgy turnépárti Alex Lifesonnak is komoly problémái vannak. Leállni ugyanakkor – valószínűleg – csak a dobos szeretne, de igazából ő sem képes rá.

0522rush

A Rush eddig azt kommunikálta, elsősorban Neil Peart dobosisten akar visszavenni a turnézásból, egyrészt, hogy a családjával lehessen, másrészt, mert akut ínhüvelygyulladással küzd, és ahogy halad a korral, úgy bír egyre nehezebben maximálisan teljesíteni estéről estére. Most azonban Geddy Lee elárulta: nem egyedül Neilnek akadnak egészségügyi problémái a bandából. „Alexnek nagyon komoly gondokat okoz a köszvény", mondta az énekes/basszer a Classic Rocknak. „Ha valami miatt nem fogunk tovább úgy turnézni, mint előtte, az alighanem az ő artritisze lesz, ez ugyanis közvetlenül is kihat arra, mennyire képes játszani. Ha kimennék a színpadra, és nem lennék képes úgy játszani, ahogy akarok, vagy ahogy a múltban képes voltam rá, semmiképpen nem csinálnám. Nem szeretnék kiállni, és korábbi önmagam árnyékaként teljesíteni. Fájdalmas látni, amikor fizikai értelemben véve rossz napja van, hiszen a legrégebbi és legközelebbi barátaim közé tartozik. És rossz nézni a barátodat, hogy szenved, amikor például a próbákon kifogott egy-egy ilyen rossz napot. Ez az egész folyamatosan ott kísérti a háttérben, és fél is tőle."

Lifeson mindehhez hozzátette: tíz éve küzd heveny ízületi gyulladásokkal, de a mostani időszak az első, amikor tényleg súlyos problémákat okoz neki a betegség úgy a lábában, mint a kezében. „Ez már csak ilyen. Neilnek viszont sokkal nehezebb, hiszen a karjában ínhüvelygyulladása van. Őszintén szólva nem is értem, hogyan képes úgy játszani, ahogy játszik, miközben folyamatosan ilyen kényelmetlenségei és fájdalmai vannak. De Neil nagyon higgadt ember." A dobos azonban ettől függetlenül tényleg felhagyna néha a Rushsal a gitáros szerint. „Néha nem tudom, hogy Neil azért mond-e bizonyos dolgokat, mert nem tudja, hogyan álljon elő azzal, hogy nem akarja már tovább csinálni ezt, belefáradt, és úgy érzi negyven év után, hogy jó kört futottunk. Pedig nem kellene, hogy emiatt rossz érzései legyenek. Geddy manapság jobban akar turnézni, mint valaha, miközben Neil már talán évekkel ezelőtt abbahagyta volna az egészet – ha nem érezné úgy, hogy tartozik nekünk még valamivel. Szerintem Neil tisztában van vele, hogy mi még nem állunk készen a befejezésre, és nem akarja elrontani ezt számunkra. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy mi tényleg olyanok vagyunk, mint a testvérek. Szerintem úgy érzi, hogy kötelessége maradni, mert mi is mindig kitartottunk mellette, és ezzel én is pontosan így lennék. Szóval nem akarja csak így elereszteni ezt az egészet, de lehet, hogy most már lassan elér erre a pontra. És meg is értem ezt. Szóval a mi részünkről sem arról van szó, hogy micsoda barom ez, miért nem akarja tovább folytatni, mert tényleg megértem a szempontjait."

Lifeson szerint ugyanakkor a Rushban még ott rejlik legalább egy nagylemez. „Ezt a mostani turnét sem érezzük tényleges búcsúnak. Szeretnék készíteni még egy albumot, mert az ilyesmi mindig nagyszerű élmény. És abban is biztos vagyok, hogy ha elkezdjük gyártani a témákat, Neil is ott lesz, mert ezt ő is nagyon szeretné."

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Montsegur 2015-05-24 16:35
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Montsegur:
Hozzászólás a cikkhez orvosként: Alexnek nem köszvénye, hanem pikkelysömör miatt kialakult ízületi gyulladása van. (Láttam az angol eredetit, valóban félreérthető.)

A köszvény eleve heves és rohamszerű ízületi gyulladásokat jelent, nem? (Csak kérdezem, amúgy köszi a pontosítást.)


Igen, általában heves és fájdalmas rohamokkal jelentkezik.
Idézet
 
 
+4 #6 Draveczki-Ury Ádám 2015-05-23 04:36
Idézet - Montsegur:
Hozzászólás a cikkhez orvosként: Alexnek nem köszvénye, hanem pikkelysömör miatt kialakult ízületi gyulladása van. (Láttam az angol eredetit, valóban félreérthető.)

A köszvény eleve heves és rohamszerű ízületi gyulladásokat jelent, nem? (Csak kérdezem, amúgy köszi a pontosítást.)
Idézet
 
 
+6 #5 James Smith 2015-05-22 22:28
Idézet - olcsojanos:
Vén gecik!


Anyádnál nem vénebbek.

Világ legjobb zenekara!
Idézet
 
 
+9 #4 Montsegur 2015-05-22 21:51
Hozzászólás a cikkhez orvosként: Alexnek nem köszvénye, hanem pikkelysömör miatt kialakult ízületi gyulladása van. (Láttam az angol eredetit, valóban félreérthető.) Ami természetesen ugyanolyan súlyos betegség egy gitáros számára, mint a köszvény.

Hozzászólás a cikkhez Rush rajongóként: remélem, az az "egy album" lesz még több is :-) De ha nincs több album, akkor is örökké a legnagyobbak közé tartoznak!
Idézet
 
 
-24 #3 olcsojanos 2015-05-22 19:49
Vén gecik!
Idézet
 
 
+9 #2 Szabó Róbert 2015-05-22 19:44
Az egész sárgolyó legfantasztikus abb zenekara minden tekintetben!
Bár adná az ég hogy láthassam őket élőben!
Idézet
 
 
+15 #1 Sepumark 2015-05-22 18:05
Le a kalappal Uraim! ;)
Semmi felesleges duma, csak a méltóságteljes öregség... de még mindig kikúrt nagyok!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.