Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rhapsody: ismét egy színpadra áll Turilli és Lione

Érdekes irányt vettek a dolgok a Rhapsody-családban: miután Fabio Lione énekes otthagyta az Alex Staropoli vezette Rhapsody Of Fire-t, visszament Luca Turilli gitároshoz, és közösen indulnak búcsúturnéra 2017-ben.

1122rhapsody

Fabio Lione énekes, Luca Turilli gitáros, Dominique Leurquin gitáros, Patrice Guers basszer és Alex Holzwarth dobos sorakozott fel a Rhapsody jövő évben esedékes búcsúturnéjára, amelynek apropóját a Symphony Of Enchanted Lands album megjelenésének húszéves évfordulója adja. A zenekar egy az egyben eljátssza majd az 1998-as kettes nagylemezt, ami mellett további klasszikusokat is műsorra tűznek – és mivel búcsúturnéról van szó, többet ebben a speciális leosztásban biztosan nem lehet majd látni őket együtt a színpadon. Mint látható, a Rhapsody alapemberei közül egyedül Alex Staropoli billentyűs nem vesz részt a koncerteken, aki nemrég Giacomo Voli énekest állította Lione helyére a Rhapsody Of Fire-ben.

A fenti turné tehát nem jelenti azt, hogy a Turilli-féle Rhapsodynak vége, a gitáros a körút után tovább folytatja majd új zenekarát.

 

Hozzászólások 

 
+5 #4 darth vader 2016-11-22 20:42
itt volt az idő, hogy befejezzék a munkásságukat. ugye-ugye---kipurcant ott régen a nagy ötlet. hány ilyen banda van még :) kicsit nevetséges mindig, hogy szétválnak.összemennek.---majd utoljára jön a szokásos nagy összeborulás ..és feloszlás. ezek 2-3 jó lemezt adtak ki, majd önmaguk paródiája volt. jöhetnek a minuszok de ez az igazság.
Idézet
 
 
-1 #3 BahnScorper 2016-11-22 13:39
Idézet - bluevoodoo:
Csodálkoznék, ha Staropoliék idővel nem tennék ezt szóvá, urambocsá' pereskedést is el tudok képzelni, ne legyen igazam.


Már szóvá tette, nagyjából ugyanazt mondva, mint a hozzászólásod első mondatában. Meg részben a másodikban foglaltakat is, de ő inkább csak a pénzszagra utalt indokként. A "ledarálás" elég valószínűtlen dolog lenne, sajnos ezt ő maga már megtette, mert a közvélekedés az, hogy Turilli mind lemezek, mind koncertek terén sokkal jobb a szétválás óta. Az első felét nem tudom megerősíteni, mert egyik banda új albumát sem hallgattam még végig, de a másodikat igazolni tudom,
Idézet
 
 
-1 #2 bluevoodoo 2016-11-22 12:27
Ez így elég köcsög húzás szerintem Turilliéktól ebben a formában, ráadásul egész más kontextusba helyezi a két ember lelépését az anyazenekarból (úgy is, hogy az első három lemez után totálisan érdektelenné vált számomra a banda bármelyik verziója). Staropoli nélkül ez egy ordas átverés, annyi lehet a koncepció, hogy kihúzzák a Rhapsody Of Fire alól a szőnyeget, és ők szakítsák le a jublieum + búcsúbuli által sokkal nagyobb nézőszámokat és ezáltal bevételt generáló turnét, úgy sejtem. Csodálkoznék, ha Staropoliék idővel nem tennék ezt szóvá, urambocsá' pereskedést is el tudok képzelni, ne legyen igazam.
Idézet
 
 
-2 #1 BahnScorper 2016-11-22 10:44
Ha eljönnek ide, vagy a környékre, biztos elmegyek megnézni, egy Wings Of Destiny és egy Eternal Glory az kell... és reménykedek, hogy olyan lesz a hangzás, mint amit az önállósodott Turillinál megszokhattam.

Az csak szőrszálhasogat ás, hogy a kiemelt lemezen a két francia nem is játszott... :-P de nem is ez a gondom az egésszel, hanem hogy egy ilyen különleges alkalmat igazán megfejelhetnéne k azzal, hogy minden és mindenki élőben szólal meg (kivéve Christopher Lee...), a szimfonikusok mellett a régizenei vonalat is kiemelve...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.