Szeptember 26-án új lemezzel jelentkezik Robert Plant. A Led Zeppelin legendás frontemberének friss albuma Saving Grace címmel érkezik, és most egy interjúból az is kiderült, miért nem vett részt Robert a Black Sabbath búcsúgáláján.

Ősszel új lemezt jelentet meg a Nonesuch kiadónál Robert Plant. A Led Zeppelin ikonikus frontemberének csapatában Suzi Dian énekesnő, Oli Jefferson dobos, Tony Kelsey gitáros, Matt Worley bendzsós/hegedűs és Barney Morse-Brown csellista zenél – és mint a felállásból is sejthető, a zene ismét inkább a folkos, nyugodt hangulatokról szól, nem pedig a feltekert erősítőkről. „Játszottam már mindenütt, egy nagyon megkérdőjelezhető Live Aidtől kezdve az O2 Arenáig, Obama előtt a Fehér Házban, és ez csodálatos – mondta a Mojónak a jövő héten 77. születésnapját ünneplő Plant. – Most pedig éreztem, hogy ezzel a lemezzel kell előrukkolnom: a Saving Grace-nek tovább kellett lépnie a megdicsőülés felé. És nagyon figyelnünk kellett, hogy bizonyosan közelebb álljon Bert Janschhoz, mint Axl Rose-hoz. A mostani koncertek kellően kis léptékűek, úgyhogy akkor sem dől össze a világ, ha senki sem jön el megnézni bennünket. És ezzel a megengedő, könnyed, nem is tudom, minek nevezzem… öngyilkos attitűddel szabadok vagyunk, ellentétben azzal, mintha futballstadionokban nyomnám a régi haverokkal. Így viszont kedvünkre szórakozhatunk.”
A futballstadionos példa kapcsán a riporter megkérdezte, a Black Sabbath és Ozzy Osbourne július 5-ei Back To The Beginning gálájára utal-e Plant. Mint a válaszból kiderült, az énekest meghívták a nagy eseményre, ám udvariasan nemet mondott Tony Iomminak. „Azt mondtam neki: Tony, nagyon szívesen elmennék, de egyszerűen nem tehetem. Nem megy. Nem akarom azt mondani, hogy szívesebben lógok Peter Gabriellel vagy Youssou N’Dourral, de semmit sem
tudok arról, mi folyik manapság abban a zenei világban. És ezzel most nem leszólom, mert semmi bajom vele. Egyszerűen csak rátaláltam néhány nagyon gazdag másik helyre.”
Az albumra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Chevrolet
02. As I Roved Out
03. It's A Beautiful Day Today
04. Soul Of A Man
05. Ticket Taker
06. I Never Will Marry
07. Higher Rock
08. Too Far From You
09. Everybody's Song
10. Gospel Plough
Az Everybody's Song már ismert, most a Gospel Plough is meghallgatható.



Hozzászólások
Nagyrész ugyanezt érzem. De én vagyok a hülye, hogy egyáltalán elolvastam, miután többször megfogadtam, hogy lapozok, ha a nevét látom. A Zeppelin szuper, de Plant évtizedek óta rettentő unszimpatikus az interjúkban. Itt is ahol, valójában arról van szó, hogy meghívták egy nagyon rossz egészségi állapotban lévő pályatársának az utolsó fellépésére, a zenéléstől való búcsúzására. És ezt is csak ilyen bénán, művészurasan tudja elmondani, hogy mindenképpen ő legyen ebben a szituban is a főhős. És mellé mindig ez a kapu zen dumák. Hányinger.
Ettől még persze elmehetett volna, kíváncsi lettem volna egy folkosított Paranoidra... :)
Akik a Sabbath előtt jöttek vagy más zenén szocializálódta k, vagy épp ugyanazon mint ők, de más irányba mentek. El kell fogadni, hogy van, akinek az ő zenei világuk idegen. De ez nem minősíti se őket, se a más ízlésűeket: egyszerűen nem szeretheti mindenki ugyanazt, uncsi is lenne. Arról nem is beszélve, hogy itt azok léptek fel, akik a Sabbath UTÁN jöttek, akikre Ozzyék hatással voltak. Mittudomén, Paul McCartney vagy Willie Nelson is nagyon kilógott volna onnan. Csak el lehetett volna mondani, hogy "még ők is itt vannak!", de nem lett volna hiteles. Ahogy Plant fellépése sem. Szerintem tökös, hogy ezt így egy az egyben megmondja. És világos is: a Zeppelin vége óta más irányba fordult, mert pontosan tudja ő is, hogy annál jobb vagy akár annyira jó hard rockot, mint velük, senki mással nem tudna játszani. És ott van a kora is: ami atommenő volt 30 éves korában, az a stílus inkább komikus lenne tőle 80-hoz közeledve. A lehető legméltóbban zárta le a Zeppelint a 2007-es koncerttel. (Persze még ment egy kis lebegtetés, de ezt is megértem: nagyon nehéz lehet egy az egyben nyersen megmondani valamire, amit az egész világ szeretne, hogy "nem, nem, nem akarom, ennyi volt". Viszont úgymond az idő neki dolgozott, ma már senki nem nyaggatja Zeppelin-koncerttel.)
Az nem baj. Én is meleg vagyok.
Hagyd, ezek fullba nyomják a kretént, élvezik a trollkodást.
Idézet - simon zoltán:
Idézet - simon zoltán:
Szerintem abszolút korrekt ráadásul teljesen jól énekel csak már nem azt. Ő kilépett ebből és ezt is lehet tisztelni.
Jó, de az meg buzi!
Pedig valami Halford Róbert nevezetű feltörekvő csóka a 2. helyre tett egy Zeppelin lemezt a saját all time listáján! ;-)
Black Sabbath, Black Sabbath (1970)
Led Zeppelin, Led Zeppelin (1969)
Queen, Queen II (1974)
The Beatles, A Hard Day’s Night (1964)
The Rolling Stones, Get Yer Ya-Ya’s Out! (1970)
Deep Purple, Machine Head (1971)
The Jimi Hendrix Experience, Axis: Bold as Love (1967)
David Bowie, The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars (1972)
Cream, Disraeli Gears (1967)
Pantera, Cowboys From Hell (1990)
Még jó, hogy ti ilyen jól látjátok a dolgokat két értelmi fogyatékos! Csiba meg a Rapid Fire egyébként nem ugyanaz a tard véletlenül!?
A Led Zeppelin nem csak egy zenekar, hanem egy zenei forradalom volt, ami megteremtette a hard rockot. Amíg ti a saját kis szűk világotokban vagytok, addig a Zeppelin generációk zenészeit inspirálja, akik a mai napig az ő riffjeikből tanulnak.
Igazad van,messze a legtúlértékelte bb zenekar! Pedig dögunalim az egész!
Tiszteletlen, buta vélemény.
Nem csak a művésszel szemben, hanem sok millió zene rajongóval szemben is.
Az még hagyján, de a Led Zeppelin egy elképesztően túlértékelt zenekar, mégis sokan úgy tekintenek rájuk mint a metal isteneire.
Mindegy, Plant hangját sosem kedveltem és mégis sok metálos az unalmas,impoten s,dinamikátlan "Stairway to Heaven" nótát tartja a metál zene nagy iskolapéldájána k.Ez olyan mint amikor valaki azzal dicsekszik, hogy ő milyen jó atléta,sportoló mert sakkozni jár.