Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nemi erőszakkal vádolják Deen Castronovót

0631deenÚgy tűnik, nem véletlenül ültette be Omar Hakimot a dobcucc mögé a Journey, mert most kiderült, hogy Deen Castronovót egészen súlyos bűncselekményekkel vádolják: az ütős állítólag megerőszakolta barátnőjét, és a bíróság döntése értelmében nem is védekezhet szabadlábon.

Oregoni otthonából vitték el június közepén a rendőrök a Journey 50 éves dobosát, Deen Castronovót, miután kihívták őket a helyszínre. A zenészt akkor közelebbről meg nem határozott erőszakos magatartás, kényszerítés és fenyegetés miatt vették őrizetbe, hogy aztán nem sokkal később szabadon is engedjék némi óvadék ellenében. Most azonban ismét előállították, és miután megjelent a bíróság előtt, az a döntés született, hogy nem védekezhet szabadlábon még óvadék ellenében sem: nemi erőszak és szexuális bántalmazás, illetve veszélyes fegyver engedély nélküli használata miatt emeltek vádat ellene, ami eleve súlyos, ám a bíróság megítélése szerint a dobos veszélyt jelent áldozatára, akinek az elmúlt időszakban százhuszonkét üzenetet írt, és harmincöt alkalommal hívta fel telefonon. Állítólag ezek az üzenetek az általa elkövetett bántalmazásra is bizonyítékot jelentenek – amellett, hogy Castronovo tudatta bennük áldozatával, hogy gyűlöli őt, és tönkretett az életét.

Deent 2012 januárjában egyszer már elvitték a zsaruk, miután a gyanú szerint megtámadta egyik volt barátnőjét. Akkor 80 óra közmunkával és némi dühkezelési tanácsadáson való részvétellel megúszta egy peren kívüli egyezség keretében, és ügyvédei szerint természetesen csak csúnya félreértésről volt szó, amit nem kellett volna ennyire felfújni...

A főállásban évek óta a Journeyben doboló Castronovo először Tony MacAlpine és Marty Friedman oldalán, illetve a Cacophonyban szerzett magának nevet a szakmában még a '80-as években, majd szintén Neal Schon és Jonathan Cain oldalán, a Bad Englishben jött el számára a nagy kiugrás. Később dobolt a Hardline-ban, Ozzy Osbourne zenekarában, Steve Vainál, a G//Z/R-ban és a Soul Sirkusban is, idén pedig a Revolution Saintsben énekesként is bemutatkozott. A Fear Factory augusztusban érkező új albumán, a Genexuson szintén vendégeskedik.

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 janomano 2015-07-01 23:20
Azert ez nem egy Lambesis, plane nem Vince Neil ügy, alkesz rocker csavarja az asszonyt. Nem jo törtenet., sajna volt is, lesz is...
Idézet
 
 
-4 #5 Wildheart 2015-07-01 21:03
De egy nő miért mond nemet a párjának aki számára az etalon?
vagy
Akkor ők nem jó párok. és
A férfi ilyenkor rögtön azt feltételezi hogy más kell neki.
(tudom, állítólag van olyan hogy nőnek nincs kedve,
de az férfinak mindig van és ha nem kapja meg akkor egyszerűen nem tudja megérteni)
Idézet
 
 
+5 #4 Marci 2015-07-01 14:41
Hat azert itt tetemes hattere van az ugynek. Nem veletlen, hogy meg ovadek elleneben sem engedik ki. Az ilyet nem bemondasra dontik el.
Idézet
 
 
+2 #3 a75 2015-07-01 14:27
Idézet - Vanihpower:
Megerőszakolta a baràtnőjét? Ez csak nekem tűnik szakítási lehúzásnak?

Lehet, persze ez is, de szerintem sokkal-sokkal gyakoribb, hogy a férfiak egyszerűen nem értik meg azt, hogy ha a barátnőjük nemet mond.
Idézet
 
 
-4 #2 Vanihpower 2015-07-01 13:53
Megerőszakolta a baràtnőjét? Ez csak nekem tűnik szakítási lehúzásnak?
Idézet
 
 
+3 #1 queensryche999 2015-07-01 08:58
Kellemetlen. A magam részértől azért némi fenntartással kezelem az ügyet az ítéletig, ugyanis a júeszéjről van szó, ahol köztudomású, hogy boldog boldogtalan zaklatóvá avanzsál, akit ezzel vádol meg egy nő, hasonló a helyzet a bántalmazással. A perek országa. Gyk. k.:nem az erőszakot védem, arra nincs mentség.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.