Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mégis elképzelhető, hogy hallunk a jövőben új Faith No More-dalokat?

Noha Mike Patton tavaly még azt mondta, hogy a Faith No More inaktív, és valószínűleg az is marad, a helyzet már nem tűnik ennyire egyértelműenk: Roddy Bottum billentyűs szerint a csapat alaptagjai új dalötleteken dolgoznak San Franciscóban.

0521fnm

2016-ban még arról volt szó, hogy a Faith No More előbb-utóbb neki akar állni a 2015-ös Sol Invictus folytatásának, de tavaly Mike Patton énekes lehűtötte a kedélyeket, és azt nyilatkozta: nem tartja valószínűnek mindezt. Zenésztársai azonban talán több esélyt látnak erre. „A legutóbbi lemezt elég komoly küzdelmek árán készítettük el”, ismerte el Roddy Bottum a The Ring, The Cage, And The Stage-nek adott interjújában. „Ugyanakkor jó érzés volt ezeket a belső, családi kreatív folyamatokat a következő szintre juttatni. Sok idő kellett hozzá, hogy ismét megismerjük egymást, ismét közösen zenéljünk, játsszuk a régi nótákat, aztán eljutottunk egy olyan pontig, amikor már egyszerűen koszosnak éreztük magunkat, amiért mindössze ennyiben merül ki a tevékenységünk. Szóval a következő szintre léptünk, csináltunk egy új lemezt, ami mindenkinek jólesett. Noha nehéz feladatnak bizonyult megcsinálni az albumot, szerintem mindnyájan nagyon pozitív érzésekkel, optimista hozzáállással álltunk fel a munka végén.”

Bottum hozzátette: rendszeresen zenél San Franciscóban a Faith No More többi hangszeresével. „Nagyon különleges, amit csinálunk, és nagyon egyedi, amin osztozunk, különösen Mike Bordin, Billy Gould és én, hiszen roppant fiatalon, 18-19 évesen kezdtünk el közösen zenélni. Vagyis ha egy helyiségbe kerülünk, akkor egyből adott egy nagyon egyértelmű és tiszta nyelv, amit beszélünk egymással. Hármunk esetében legalábbis mindenképpen. Az persze kérdéses, mire fut ki ez az egész, de mindenképpen családiasan tudunk együtt dolgozni. Mára szerintem mindannyian felismertük, hogy egyikünk sem szeretne ebből kifarolni, és élvezzük is a dolgot. Szóval folytatni fogjuk a jövőben is, annak reményében, hogy előremozdítjuk a dolgokat, új zenéket alkotunk, aztán megvitatjuk a kilátásokat, hogy merre haladunk tovább a dalokkal a jövőben.”

Miután a műsorvezető rákérdezett: ez azt jelenti-e, hogy a Faith No More tagjai új zenei ötleteken dolgoznak, de még egyelőre nem tudják, mi sülhet ki ezekből, Bottum egyértelmű igennel felelt.

 

Hozzászólások 

 
#2 wallwood 2018-11-30 06:37
Idézet - Codename333:
Ha olyanokat írtak mint a sol invictus-ra akkor inkább nem kérem köszönöm. Kifostak egy lemezt mert muszáj volt ugyanazt megismételni semmi értelme. A sol invictus olyan volt mint egy egy rakás fiókba dobott téma régről.

Am ha ez kell a turnehoz....
Idézet
 
 
#1 Codename333 2018-11-29 18:47
Ha olyanokat írtak mint a sol invictus-ra akkor inkább nem kérem köszönöm. Kifostak egy lemezt mert muszáj volt ugyanazt megismételni semmi értelme. A sol invictus olyan volt mint egy egy rakás fiókba dobott téma régről.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.