52 éves korában elhunyt Tomas „Tompa” Lindberg, az At The Gates énekese. A frontember súlyos rákbetegségének híre néhány héttel ezelőtt vált ismertté, élete utolsó hónapjaiban már folyamatos kórházi ápolásra szorult.

Meghalt Tomas Lindberg, azaz Tompa, az At The Gates frontembere, a svéd death metal színtér legismertebb és legemblematikusabb alakjainak egyike. Az énekest 52 éves korában érte a halál: zenekara augusztus közepén hozta nyilvánosságra, hogy nagyon súlyos rákbetegséggel kezelik. Tomasnak 2023 végén daganatos elváltozásokat találtak a szájüregében. A diagnózist először műtét követte, amelynek keretében szájpadlása egy részét eltávolították, majd két hónapon át sugárkezeléseken esett át. 2025 elején azonban ismét kiújult a betegség, és jelenleg már nem lehetséges sem operálni, sem radioterápiával kezelni. Tompa akkor azt valószínűsítette: valószínűleg kemoterápiás kezeléseken esik majd át. A zenekar nyárvégi nyilatkozata szerint azonban májusban állapota rosszabbra fordult, és azóta is kórházban volt, folyamatos, huszonnégy órás orvosi gondozás mellett.
Az énekes hangját így már csak posztumusz lehet majd hallani az At The Gates új albumán: Tompa mindent felénekelt még a demózási fázisban, a lemezre pedig az utolsó, általa felnyomott változat kerül majd fel, amit mindössze egy nap alatt rögzítettek, másnap pedig már meg is operálták. Vagyis a végleges hangszeres alapokat ezúttal – rendhagyó módon – az ének után vették fel. Az ígéretek szerint a banda korai korszakához visszakanyarodó album hamarosan meg is jelenik.
Az At The Gates korszakalkotó lemezei, így elsősorban az 1994-es Terminal Spirit Disease és az 1995-ös Slaughter Of The Soul a ’90-es évek legfontosabb underground metálalbumai közé tartoztak, amelyek az európai és az amerikai extrém színtérre egyaránt felbecsülhetetlen hatást gyakoroltak. Tompa emellett olyan zenekarokban énekelt még az évtizedek során, mint a Lock-Up, a The Crown, a Disfear, a Nightrage vagy a The Lurking Fear.


Hozzászólások
Imádtam a hangját.
97-ben kibuliztuk, hogy az általános iskolai ballagásunkon ATG szóljon. Köszi, Tompa!
Köszönet az összes albumért, amelyen hallani lehet.
A Grotesque zenekarban szintén nagyot adott a metal undergoundnak.
Sok példásan egészséges életet élő, soha nem dohányzó és soha egyetlen korty alkoholt nem fogyasztó fiatalembert is elvitt már a rák vagy valamilyen más súlyos betegség.