Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már meghallgatható az első új Def Leppard dal

Máris debütált a neten az első új Def Leppard dal, az Undefeated, amely a brit hard rockerek június elején érkező Mirrorball koncertlemezére kerül fel bónuszként két másik társával együtt. A dupla kiadvány ezek mellett két komplett CD-nyi koncertfelvételt és egy szintén élő anyagot, illetve dokumentumfilmet rejtő DVD-t is tartalmaz majd.

A Mirrorball a Def Leppard valaha kiadott első koncertlemeze, ami jobban belegondolva tényleg érdekes, hiszen Joe Elliotték a '80-as évek kezdete óta a rockszíntér szereplői közé tartoznak. A legutóbbi, a 2008-as Songs From The Sparkle Lounge lemezhez kapcsolódó világ körüli turnén a csapat az összes bulit rögzítette, és végül ezekből a felvételekből válogatták össze a végleges anyagot.

A régebbi számok mellé emellett három újat is csaptak, az Undefeated mellett az It's All About Believin' és a King Of The World is felkerül a lemezre. Míg az Elliott jegyezte elsőt a banda amolyan Queen-féle vonalon helyezi el, a Phil Collen gitáros által írt It's All About Believin'-t pop/rockként, a Rick Savage basszusgitáros-féle King Of The Worldöt pedig igazi epikus stadionhimnuszként jellemzik. „Amikor úgy döntöttünk, hogy élő lemezt adunk ki, már az elején felmerült, hogy pár új dalt is fel kellene tennünk a végére", nyilatkozta a Billboardnak Elliott (a képen). „A kettőből aztán három lett, és igazság szerint a háromból simán lehetett volna négy, ha kicsit több időnk van. De a nyáron turnézni akartunk, így a többi új ötlet már a következő nagylemezre megy majd."

Habár a banda korábban azt lengette be, hogy nem a nagy sikerkorszakot fémjelző Pyromania – Hysteria – Adrenalize trió dalai lesznek majd túlsúlyban az anyagon, hanem a '90-es és a 2000-es évek szerzeményei, a végleges tracklista azért némileg árnyalja a képet:

Egyes diszk:

01. Rock! Rock! (Till You Drop)
02. Rocket
03. Animal
04. C'Mon C'Mon
05. Make Love Like A Man
06. Too Late For Love
07. Foolin'
08. Nine Lives
09. Love Bites
10. Rock On

Kettes diszk:

01. Two Steps Behind
02. Bringin' On The Heartbreak
03. Switch 625
04. Hysteria
05. Armageddon It
06. Photograph
07. Pour Some Sugar On Me
08. Rock Of Ages
09. Let's Get Rocked
10. Action
11. Bad Actress
12. Undefeated (új dal)
13. Kings Of The World (új dal)
14. It's All About Believin' (új dal)

Érdekesség, hogy a Mirrorball lesz a Def Leppard első kiadványa, amelyet a banda digitálisan is megvásárolhatóvá tesz. Májusban emellett teljes egészében megújítják a honlapjukat is, ami így egyfajta közösségi jelleget kap majd. Ha ez még mindig nem lenne elég, nyáron egy igen impozáns kiállítású képes album is megjelenik róluk, benne a híres rockfotós, Ross Halfin exkluzív képeivel.

A Mirrorball a banda igazgatása alatt álló Bludgeon Riffola / Mailboat Records gondozásában jelenik meg Európában június 6-án. Az észak-amerikai megjelenés szintén a nyárra várható, vélhetően a Hearttal közös arénaturné dátumaihoz igazítva. A csapat június 10-én a doningtoni Download Fesztivál egyik főbandájaként lép fel, majd egyből Amerika felé veszik az irányt, ahol június 15-től egészen szeptember közepéig koncerteznek Ann Wilsonékkal.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.