Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ma 70 éves Tony Iommi

Február 19-én ünnepli 70. születésnapját Tony Iommi. A Black Sabbath gitárosa jelenleg jól megérdemelt pihenőjét tölti a zenekar búcsúturnéja után.

0219iommi3

1948. február 19-én látta meg a napvilágot Tony Iommi, a Black Sabbath alapító gitárosa, minden kétséget kizáróan az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású rockzenésze, akinek munkássága nélkül bizonyosan nem jöttek volna létre a súlyos zenék abban a formában, ahogyan jelenleg ismerjük őket. Iommi jellegzetes hangzásának kialakulásában közismerten óriási szerepe volt annak a munkahelyi balesetnek a ’60-as évek második felében, amelyben elveszítette jobb kezének két felső ujjpercét – azért használt más típusú húrokat, majd hangolt mélyebbre, mert így könnyebben tudott játszani. Így jött létre az a bizonyos védjegyszerű gitársound, amely aztán új irányt szabott a stílusnak, és csaknem öt évtizeden át dominálta a műfaj egyik valaha létezett legjobb zenekarát is.

Tony Iommi jelenleg jól megérdemelt pihenését tölti a Black Sabbath tavaly év elején befejeződött utolsó turnéja után. A gitárosnál 2012-ben limfómás megbetegedést diagnosztizáltak, amelyet sikerült stabilizálni, és hosszú ideje tünetmentesnek tekinthető, ám egészségi állapota jelentette az elsődleges okot, amiért a csapat végül leállt. „Minden egyes nap átvizsgálom magam, hogy nem jelentek-e meg rajtam bőrelváltozások. Ha kicsit fájni kezd a hasam, rögtön az az első gondolatom: Istenem, megint a rák. Szörnyű ez az egész. Még álmodom is róla. De most így kell élnem. A sebészem azt mondta, ő nem számít rá, hogy a rák végleg felszívódott. Olyan 30 százaléknyi esélyem erre is van, de sokkal valószínűbb, hogy a dolog kiújul, ami bármikor megtörténhet. Így aztán ma már másképp tekintek az életre. Lehet, hogy itt leszek még újabb tíz évig, de az is elképzelhető, hogy már csak egy évem van hátra – tényleg nem tudom”, nyilatkozta pár évvel ezelőtt. A zenélést azonban bizonyosan nem fogja abbahagyni, ám egyelőre még nem tudni, mikor kapunk kézzel fogható eredményt is tőle, mint ahogyan azt sem, kivel ír majd legközelebb dalokat.

Tony magyarul is megjelent önéletrajzi könyvéről itt, a Black Sabbath The End DVD-jéről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+9 #7 j.a.cameron 2018-02-19 19:51
Zseniális gitáros! Nálam Ő a Number 1! Isten éltesse még nagyon sokáig és remélem, hogy a következő években, ha már nem is a Black Sabbath fedélzetén, de Tony Martin-al, Glenn Hughes vagy Brian May-el még összehoznak valamilyen közös projectet.

Köszönöm a Shock magazinnak, hogy megemlékeztek a Mester születésnapjáró l, ha valaki, Ő megérdemli!
Idézet
 
 
+6 #6 Biró Aurél 2018-02-19 14:25
Isten óvja!
Idézet
 
 
+5 #5 Draveczki-Ury Ádám 2018-02-19 11:44
Idézet - MATEo9:
"amiatt hangolt mélyebbre, mert a lazább állású húrokon könnyebben tudott játszani."

Javítson ki valaki ha tévedek, de nem mélyebbre hangolt, mert az első 2 albumon standard E-ben játszik. Mint ahogy a könyvben is említi más vastagságú húrokat használt, de a hangolás maradt. Aztán a MAster of Reality-nél már C#-ben játszott, de ez más téma.

Jogos, kiegészítve.
Idézet
 
 
+3 #4 MATEo9 2018-02-19 11:35
"amiatt hangolt mélyebbre, mert a lazább állású húrokon könnyebben tudott játszani."

Javítson ki valaki ha tévedek, de nem mélyebbre hangolt, mert az első 2 albumon standard E-ben játszik. Mint ahogy a könyvben is említi más vastagságú húrokat használt, de a hangolás maradt. Aztán a MAster of Reality-nél már C#-ben játszott, de ez más téma.
Idézet
 
 
+8 #3 notreadam 2018-02-19 11:12
Mégegyszer ennyit a Mesternek!!!
Idézet
 
 
+9 #2 Toti 2018-02-19 09:54
Nem tudom, kihez nőtt jobban hozzá az SG, Iommihoz vagy Angus Younghoz. A balkezes mindenképpen Tony Iommihoz.
Idézet
 
 
+13 #1 rögdög 2018-02-19 08:45
Hirtelen úgy megijedtem, amikor megláttam mennyi cikk van Iommi-ról.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.