Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Last In Line: jövőre érkezik az első nagylemez

0508lilA Frontiersnél jön ki jövő tavasszal a DIO legklasszikusabb felállásának hangszereseiből és Andrew Freeman énekesből álló Last In Line első albuma. A lemez producere Jeff Pilson lesz.

Vivian Campbell nyáron annak ellenére is turnézott a Ded Lepparddal, hogy közben időről időre kemoterápiás kezelésekben részesült kiújult limfómája miatt, és közben a háttérben formálódott másik csapatának zenei anyaga is. Az idei év hátralévő részében ugyanakkor már nem tud túlságosan aktívan dolgozni a Last In Line, hiszen a gitáros őssejt-kezelésen vesz részt, amelynek következtében remélhetőleg végleg meggyógyul. Az első lemez egy részét ugyanakkor már korábban rögzítette Vinny Appice dobossal, Jimmy Bain basszerrel, Claude Schnell billentyűssel és Andrew Freeman énekessel (Hurricane, Lynch Mob), sőt, egy még keveretlen dal, a Devil In Me részletét meg is lehet hallgatni itt.

A zenekar már aláírt az olasz Frontiersszel, így a producerként Jeff Pilsonnal, a Dokken legendás basszerével – aki nem mellesleg a ’90-es években maga is sokáig játszott Ronnie James Dióval – készülő album tavasszal már itt jelenhet majd meg.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.