Shock!

november 26.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lángoló teveürülék adja majd az alapszagot a Slipknot fesztiváljain

1001knotfestSajátos extrát kapnak mindazok, akik részt vesznek a Slipknot által rendezendő Knotfesteken a hónap végén, a kaliforniai San Bernardinóban: a brutálisan erős összeállítású fesztiválokon mindenütt teveürülék szaga terjeng majd, amit a látogatók utána haza is vihetnek a ruhájukban, a hajukban és mindenhol.

„A Knotfestnek meglesz a maga aromája, ami mindent eláraszt: beszivárog az agyadba, a testedbe meg a ruháidba, és napokkal azután is hat majd, hogy a fesztiválnak vége", áll a szervezők nyilatkozatában. „A Slipknot tagjai által személyesen kiválasztott szag mindenütt érezhető lesz majd a fesztivál területén: teveszarral töltünk meg olajoshordókat, amelyeket aztán meggyújtunk, és az egész rendezvény ideje alatt égnek majd."

Ha mindehhez valaki indoklásra is vágyna, természetesen meg is kapja, méghozzá ki mástól, mint személyesen Shawn Crahantől, a Slipknot ütősétől és hasonló húzásaik fő szellemi atyjától. „Ezt a teveszaros dolgot már az első Knotfesten is alkalmaztuk, és csodálatos, fantasztikus volt", lelkendezett Clown a Rolling Stone-nak. „A rajongók bementek a helyszínen létesített Slipknot-múzeumba, és megcsapta őket a teveszar szaga, ami egy nagyon határozott szag. Nem olyan, amitől rosszul leszel, de azért elég jellegzetes. Nem a legkényelmesebb, de nem is a legrosszabb – inkább benyomásokra, gondolatokra emlékszel belőle utána, mert mindent áthat. Most is ez fog megismétlődni."

A teveürüléket ugyanakkor nem olajjal keverik össze a hordókban, hanem faszénnel gyújtanak majd alá, hogy mindenki boldog legyen. Megtippelni sem mernénk, visszariaszt-e ez bárkit is a fesztiválokon való részvételtől, de mint a mellékelt plakáton is látszik, az Egyesült Államokban az OzzFest fénykora óta nem hoztak tető alá ennyire brutálisan tömény összeállítású metalrendezvényeket...

 

Hozzászólások 

 
+2 #16 Abracadabra 2014-10-02 18:48
Bár szerintem a szám eléggé összetett jelentéssel bír: Devil in I egy belső harcot is jelent önmagával szemben. Elképzelhető, hogy a klip jelentése megint különválik a szám értelmétől, mint a Snuff esetében. :-)
Idézet
 
 
+2 #15 Abracadabra 2014-10-02 18:42
Idézet - nekem8:
Témától függetlenül most kezdem értegetni a mostani mondanivalójuka t. A devil in i-ban, ha jól láttam corey korábbi maszkját szurkálják úgymond leszámolnak az akkori énjükkel. A szöveg is utal erre: i'm not your devil anymore
A kérdés, hogy akkor mit akarnak? Tényleg érdekel a dolog, mert ha nem lázadnak valami ellen, akkor mi mellett állnak ki, mert hogy clown ezt is nyilatkozta pár éve, hogy valami mellett foglalnak majd állást. De sehogy se jövök rá, hogy mi ez a valami, sejti ezt valaki egyáltalán? Vagy csak ők maguk?


Az a múlt lezárását jelenti, amit eléggé adekvát módon mutattak be. Amikor csalódsz valakiben, és összetörik a szíved, akkor eléggé nem szokványos módon hagyod magad mögött a múltat. Mivel a csalódás felülírja a szép emlékeid. Ergo: mindent kitörölnél.
Pluszban kicsit bele is haltak, hogy megírják az új lemezt. If rain is what you want szám erről is fog szólni.
Idézet
 
 
+2 #14 Abracadabra 2014-10-02 18:37
SLIPKNOT A NOVAROCKON.
Idézet
 
 
+2 #13 nekem8 2014-10-02 15:38
Témától függetlenül most kezdem értegetni a mostani mondanivalójuka t. A devil in i-ban, ha jól láttam corey korábbi maszkját szurkálják úgymond leszámolnak az akkori énjükkel. A szöveg is utal erre: i'm not your devil anymore
A kérdés, hogy akkor mit akarnak? Tényleg érdekel a dolog, mert ha nem lázadnak valami ellen, akkor mi mellett állnak ki, mert hogy clown ezt is nyilatkozta pár éve, hogy valami mellett foglalnak majd állást. De sehogy se jövök rá, hogy mi ez a valami, sejti ezt valaki egyáltalán? Vagy csak ők maguk?
Idézet
 
 
+3 #12 Nornagest 2014-10-01 23:26
Igen az undergroundban is volt/van csomó nevetséges pózerkedés,infa ntilis baromság (disznófejek, művér stb) nade szart gyújtogatni, csak azért mert olyan még nem volt, ez akkor is mindennek az alja szerintem...
Idézet
 
 
-4 #11 asdasd 2014-10-01 20:48
Idézet - Nornagest:
Idézet - asdasd:
Idézet - Nornagest:
Úgy látszik ez a civilizáció már tényleg a végét járja, a "metal kultúrával" együtt. Ez már a teljes kiüresedés, a no comment kategória...már csak a nagyérdemű előtt élőben és 3D-ben vérfürdőző gladiátor játékoknak kell újra éledniük és bezárult a kör.


ha már itt tartunk a levágott disznófejekkel és állati vérrel parádézó black metal zenekarok ugyanez pepitában.


Heh,sejtettem hogy elő fogsz kerülni:) Amit írtál azt főleg a MayheM és a Gorgoroth szereti csinálni, nem is hallgatom őket, a koncertjeikre se járok.


Tökmindegy, hogy szereted-e, én sem szeretem a Slipknotot. Csak azt mondom, hogy az undergroundban is ugyanúgy ott van és volt is ez évtizedek óta, nevetséges pont most vizionálni a civilizáció végét.
Idézet
 
 
+4 #10 Nornagest 2014-10-01 20:40
Idézet - asdasd:
Idézet - Nornagest:
Úgy látszik ez a civilizáció már tényleg a végét járja, a "metal kultúrával" együtt. Ez már a teljes kiüresedés, a no comment kategória...már csak a nagyérdemű előtt élőben és 3D-ben vérfürdőző gladiátor játékoknak kell újra éledniük és bezárult a kör.


ha már itt tartunk a levágott disznófejekkel és állati vérrel parádézó black metal zenekarok ugyanez pepitában.


Heh,sejtettem hogy elő fogsz kerülni:) Amit írtál azt főleg a MayheM és a Gorgoroth szereti csinálni, nem is hallgatom őket, a koncertjeikre se járok.
Idézet
 
 
-2 #9 asdasd 2014-10-01 18:03
Idézet - Nornagest:
Úgy látszik ez a civilizáció már tényleg a végét járja, a "metal kultúrával" együtt. Ez már a teljes kiüresedés, a no comment kategória...már csak a nagyérdemű előtt élőben és 3D-ben vérfürdőző gladiátor játékoknak kell újra éledniük és bezárult a kör.


ha már itt tartunk a levágott disznófejekkel és állati vérrel parádézó black metal zenekarok ugyanez pepitában.
Idézet
 
 
+11 #8 bogar 2014-10-01 17:06
Ez most valami? A Fezen-en állandóan szarszag van. Mondjuk az nincs promózva! :-D
Idézet
 
 
+2 #7 Nornagest 2014-10-01 16:26
Úgy látszik ez a civilizáció már tényleg a végét járja, a "metal kultúrával" együtt. Ez már a teljes kiüresedés, a no comment kategória...már csak a nagyérdemű előtt élőben és 3D-ben vérfürdőző gladiátor játékoknak kell újra éledniük és bezárult a kör.
Idézet
 
 
+3 #6 kéjsóvár bohóc 2014-10-01 15:41
Teveszar szagban már mindegy milyen zenét játszanak!
Idézet
 
 
+4 #5 KoaX 2014-10-01 08:35
Ez a tipikusan: Már nem tudom, hogy mivel hívjam fel magamra a figyelmet helyzet... Gondolom, szarul fogynak a jegyek, erre meg pár elvakult feltűnési viszketegségben szenvedő barom majd kapni fog
Idézet
 
 
+13 #4 a.75 2014-10-01 08:22
Na, de ez egy fesztivál lesz. Az nem ér, hogy akkor csak a Slipknot teveszarszagozi k. Adják meg a lehetőséget a többi bandának is, hogy vigyék a saját szagukat.
Egyenjogúság van, végülis, nem!
Milyen szép lenne, balra a Slipknot teveszaggal, jobbra az Antrax akik csirkeszart égetnek. Középen a Testamentesek disznót pörzsölnek.
Idézet
 
 
+7 #3 Trollmagnet 2014-10-01 08:14
Hú de jó pasztmek....
Azt hiszem, hogy ez a legszánalmasabb szalagcím, amit valaha olvastam a Slipknottal kapcsán...
Idézet
 
 
+16 #2 ddrum777 2014-10-01 08:13
Esetleg még a sörbe is keverhetnének tevehúgyot, hogy full extrás legyen az élmény.
Idióták...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.