Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jön a hetes felállású Helloween új lemeze: „A zenekar történetének minden fejezetéből merít az album”

Június 18-án, címként simán csak a zenekar neve alatt jelenik meg a Helloween új nagylemeze. Az albumot természetesen az utóbbi években turnézó hetes felállás készítette, Michael Kiskével és Kai Hansennel a fedélzeten.

0312helloween

Új albummal jelentkezik nyár elején a Helloween hétfős Pumpkins United felállása, azaz Andi Deris és Michael Kiske énekesek, Michael Weikath, Kai Hansen és Sascha Gerstner gitárosok, Markus Grosskopf basszusgitáros és Dani Löble dobos. A Helloween című lemezt Charlie Bauerfeind és Dennis Ward stúdiós közreműködése mellett készítette el a zenekar Hamburgban, méghozzá teljesen analóg módon, a '90-es években használt felszerelésekkel, illetve a néhai Ingo Schwichtenberg dobcuccán.

„Hét zenész hihetetlen egymásra találása révén született a lemez, akik barátként, sőt, családként dolgoznak, és olyasmit hoztak létre, amit senki sem tartott lehetségesnek", mondja Weikath. „Mintha csak felébrednél, de a csodálatos álom még mindig folytatódna." „Igazán érzelemgazdag volt harminc évnyi távollét után ismét a régi társaimmal stúdiózni, de közben teljesen másmilyen is az idézőjeles új srácok miatt", így Hansen. „A különböző, egyenként, saját jogon is erős egyéniséggel rendelkező dalszerzők közös munkája nagyon különlegessé tette ezt az albumot. Egyéni keverék, amely a zenekar történetének minden fejezetéből merít."

helloween_cA lemez borítóját Eliran Kantor készítette, és az alábbi dalok kerülnek rá fel:

01. Out For The Glory
02. Fear Of The Fallen
03. Best Time
04. Mass Pollution
05. Angels
06. Rise Without Chains
07. Indestructible
08. Robot King
09. Cyanide
10. Down In The Dumps
11. Orbit
12. Skyfall

Az első single megjelenése heteken belül, április 2-án várható Skyfall címmel, és egy rövid előzetest is közzétettek már hozzá.

A Helloween Pumpkins United turnéja hatalmas siker volt, a zenekar 2017 ősze és 2018 decembere között összesen hatvankilenc koncertet adott harminckét országban – köztük Magyarországon is –, amelyeken több mint egymillió ember nézte meg őket. A zenekar 2022 tavaszán Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik, de a járvány miatt nemrég másodjára is elhalasztott bulinak egyelőre nincs pontos dátuma. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#3 BB85 2021-03-12 18:07
Ev lemeze esedekes !!
Idézet
 
 
#2 Abigél 2021-03-12 08:35
Már a United koncert kiadvány is remek volt, főleg a páros, váltott énekek tetszettek és a dal-összeállításról nem is beszélve. Legalább vén fejjel már nincs bennük régi sérelem és harag egymás felé, s így könnyű lesz remek számokat alkotni. Ahogy öregednek egyes zenekarok tagjai, azért még ott van az "öreg rocker - nem vén rocker" és tudnak, ha akarnak. Kötelező anyag lesz.
Idézet
 
 
#1 Chris92 2021-03-12 08:25
Nem hittem, hogy megélem ennek a lemeznek a létrejöttét, de felettéb kíváncsi vagyok miz hoztak össze a srácok. Az biztos, hogy Kiske hangját elképesztően jól konzerválta az idő.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.