Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hell To Pay: még egy dal a február elején megjelenő új Drowning Poolról

1220dpFebruár 5-én jelenik meg az egykor szebb napokat is látott Drowning Pool új, szám szerint hatodik albuma, a Hallelujah. A texasi modern metalosoktól most meg lehet hallgatni az új Hell To Pay számot.

2013-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel a Drowning Pool, most pedig elkészült a folytatás, amely Hallelujah címmel jön ki február elején az eOne-nál, producere pedig Jason Suecof volt, aki ugyanúgy dolgozott már a Death Angellel, mint a Deicide-dal vagy az August Burns Reddel, a borítót pedig Brian Mercer készítette, a Lamb Of God, a High On Fire és Chris Cornell korábbi kollaboránsa.

A Drowning Pool első lemezével, a 2001-es Sinnerrel robbant be a köztudatba, amely a Bodies és a Tear Away dalok sikere után platinalemez lett az Egyesült Államokban. Karrierjüket ugyanakkor igen keményen megakasztotta első énekesük, Dave „Stage" Williams 2002-es halála, amelyet szívproblémák okoztak. A banda ezután először Jason Jonesszal, majd Ryan McCombsszal folytatta, és 2012 óta dolgoznak a jelenlegi frontemberrel, Jasen Morenóval.

1220dpcA dallista az alábbi:

01. Push
02. By The Blood
03. Drop
04. Hell To Pay
05. We Are The Devil
06. Snake Charmer
07. My Own Way
08. Goddamn Vultures
09. Another Name
10. Sympathy Depleted
11. Stomping Ground
12. Meet The Bullet
13. All Saints Day

Az albumról a már ismert két dal mellett most egy harmadik is meghallgatható.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.