Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Harcoltunk, véreztünk, izzadtunk és zokogtunk, miközben megcsináltuk ezt a lemezt”

1005sseJúlius 11-én jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában a Suicide Silence új albuma, amely a You Can’t Stop Me címet kapta. Ez lesz a kaliforniai deathcore csapat első lemeze a másfél évvel ezelőtt motorbalesetben elhunyt Mitch Lucker énekes nélkül, az All Shall Perishből érkezett Hernan „Eddie” Hermidával a mikrofonnál.

A 2011-es The Black Crown utódjának producere Steve Evetts (Sepultura, The Dillinger Escape Plan satöbbi) volt, akivel a banda még Lucker halála előtt kezdte meg a munkálatokat az első demókon. A lemez címe is ebből a korszakból származik, és még Mitchtől jött, mint ötlet. „Nem mondom, hogy ez az eddigi legjobb lemezünk”, mondja az albumról Mark Heymlun gitáros. „Inkább azt mondom, hogy soha egyetlen lemezünkre sem fordítottunk nagyobb gondot, mint erre. Harcoltunk, véreztünk, izzadtunk és kurvára zokogtunk, miközben megcsináltuk.”

A zenekar Lucker emlékére rendezett speciális koncertjét megörökítő Ending Is The Beginning: The Mitch Lucker Memorial Show DVD az év elején jött ki.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.