Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ha csinálnánk egy új lemezt, elsöpörné az Appetite For Destructiont”

Úgy tűnik, ahogy tisztul Steven Adler feje, úgy vágyik vissza ismét egyre jobban a klasszikus Guns N’ Roses soraiba. A banda eredeti felállásának dobosa évek óta először ismét azt fejtegette, hogy a zenekarnak megint össze kellene állnia.

„Négyszáznégy napja vagyok színjózan, sosem voltam boldogabb, sosem játszottam jobban, és sosem élveztem jobban a játékot”, mondta Mitch Lafon podcastjében Steven. „Szerintem ha valaha is újjáalakulnánk, vagy készítenénk közösen egy lemezt a gunsos srácokkal, az elsöpörné az Appetite For Destructiont. Mindannyian sokkal jobb zenészek vagyunk ma, mint akkoriban. Amikor az Appetite készült, talán csak három-négy évvel azelőtt értük el a felnőttkort, és az addig megszerzett tapasztalatainkból építkeztünk. Most már jó harminc éve felnőttek vagyunk. Én személy szerint igazi érzelmi hullámvasúton töltöttem ezeket az éveket, voltam fent és lent, így sok mindenről tudok írni. Tudom, hogy a többiekkel együtt, így, felnőtt fejjel, a mai tudásunkkal, a hátunk mögött lévő tapasztalatokkal egy még hatalmasabb, még faszább albumot tudnánk készíteni.”

A bökkenőt ebben a kérdésben persze W. Axl Rose jelenti, aki nem hajlandó békülni Slashsel, és Richard Fortus gitáros szerint soha nem menne bele az újjáalakulásba kizárólag pénzért. Stevent ezzel a nyilatkozattal is szembesítették. „Tök szépen hangzik, hogy pénzért nem lenne benne, de ha okra van szüksége, nekem milliárdnyi okom van: az a milliárdnyi ember szerte a világon, aki szeret minket, támogatott minket, és mindennél jobban vágyik arra, hogy lásson bennünket. Ha lennének újjáalakuló koncertek, hát a rajongókért csinálnánk. Megélhettük az álmainkat, mindent megtapasztaltunk, amiről csak álmodtunk, legyen az jó vagy rossz. És sokszor álmodban sem tudod, mit akarsz igazából, de mi megtapasztaltunk, megcsináltunk mindent. És tartozunk emiatt a rajongóknak.”

Miután pár évvel ezelőtt, a Rock And Roll Hall Of Fame-beiktatás kapcsán meghiúsult az újonnani összeborulás, Steven is letenni látszott a reunionről, de úgy tűnik, ismét ütni kezdi a vasat. „Hálás vagyok, amiért a részese lehettem valami ennyire nagyszerűnek, ennyire mágikusnak, hiszen ilyesmi nem történik meg mindenkivel. Millió zenekar létezik, de csak kettő-három-négy rendelkezik közülük igazi mágiával. Az újjáalakulás Axlön múlik, csakis az ő kezében van a döntés. Szeretem őt, és mindenben támogatom azt leszámítva, hogy nem akar játszani a rajongóknak. Ezzel nem tudok azonosulni, mert ez az egész csakis a rajongókért van. Akkor is, ha ő azt mondja, hogy nem a pénzért, hanem a művészetért megy minden – igazából a rajongók a legfontosabbak. Én pedig be akarom fejezni, amit elkezdtem velük. Mint ahogyan a Mötley Crüe is éppen az utolsó turnéját csinálja: elkezdtek valamit, amit most befejeznek, és fantasztikus így abbahagyni a dolgot. Vagy ott van Mick Jagger és Keith Richards is, akik mindig is utálták és ma is utálják egymást. Viszont ötvenkét év után is együtt zenélnek, mert tisztában vannak vele: együtt mágikus dolgokra képesek, és a rajongók imádják őket.”

 

Hozzászólások 

 
+6 #13 queensryche999 2015-02-25 14:35
Nekem viszont tetszik, hogy ilyen lelkes. Nem tudom hibáztatni érte. Persze nyilván nem lehetne jobb az AFD-nél, több okból sem, de nemcsak erről beszéltek.
Meghallgattam a podcast rá vonatkozó részét és bárcsak ilyen lett volna a korábbi Steven: önmagához képest összeszedett, tervei vannak, egyszóval pozitív a hozzáállása. És ez értékelendő az esetében. Pontosan tudja, mit baszott el. Ennek következtében kapott többek közt pl. stroke-ot '96-ban, ezért beszél "furán" - és hiszik azt róla páran, hogy be van nyomva.
Az igaz, hogy az ominózus Hall of Fame utáni csalódottságába n tett 1-2 elhamarkodott nyilatkozatot, de ezt is megértem, hiszen ő volt a leglelkesebb annak tekintetében, hogy legalább ott és akkor egy színpadon állhatnának. És bár nem szerepel a neve a daloknál a szerzők között, Slash könyvéből tudhatjuk, hogy elévülhetetlen érdemei vannak az AFD sikereiben. Az UYI lemezen hallani, hogy nem ő játszik. Matt Sorum óriási dobos, de azt a lüktetést, amit annyira szerettünk korábban már nem tudta úgy visszaadni, ami persze természetes is, mert ahogy mindenki kezében máshogy szól a gitár, minden dobos más lüktetéssel, ha tetszik feelinggel játszik.

Azt pedig nem lehet megcáfolni, hogy a GNR-t milliónyian látnák megint a régi felállásban, koncerten legalábbis biztosan. (Valószínűleg sajnos Izzy nélkül, de ez egy másik történet.)

@Metal
Nekem is tetszett.
Idézet
 
 
+2 #12 Metal 2015-02-24 22:20
Idézet - NormaJean:
Kevés nála szánnivalóbb zenész létezik...egy ember aki lassan 30 éve a múltjából él, valaki akit már az "Utolsó lehetőség" klubban is kiröhögnek. Hozzá képest Paul Di'anno egy überhiteles hős.


Hallgass bele a 2012es Adler lemezbe!
Nekem leesett az allam ;)
Idézet
 
 
+3 #11 bogar 2015-02-24 22:04
Kíváncsiságból megnéztem, hogy mely dalokban szerepel szerzőként Adler. Egyedül a Sweet Child o' Mine-ban volt benne a keze. De most már sokkal érettebb, meg jobb zenész, így biztosan jobb társszerző lenne egy dalban. :-P
Idézet
 
 
+5 #10 cifrakdaniel 2015-02-24 16:54
Aki ilyet nyilatkozik, az tuti nem józan. Nekem a Guns az egyik nagy kedvencem, de inkább csak szép gesztus lenne és nem jó dolog ez a reunion. Még egy Appetiteot meg nem tudnának csinálni, nem csak a "nem beszélnek egymással" dologra gondolok, hanem amit sok helyen lenyilatkozott már Slash, az a lemez azért lett olyan maradandó, mert 5 olyan ember rakta össze aki tökéletesen kiegészítette egymást, egy-egy zsákból éltek egy lakásban és kb mindent együtt csináltak, na ez hiányzott az UYI lemezekből Slash szerint és ez már most sem lenne másképp.
Idézet
 
 
+9 #9 necromedve 2015-02-24 15:42
Ezzel a nyilatkozattal új értelmet nyert az error 404-es kód.
Idézet
 
 
+1 #8 iLane 2015-02-24 15:16
Megfigyelhető, hogy a beteg és / vagy idős emberek elveszítik a realitásérzékük et és pont olyanokat kezdenek beszélni, mint itt a fentiek. Nem tudom Steven barátunknak milyen problémája van, de nem 100%-os az hétszentség.
Idézet
 
 
+14 #7 shmonsta 2015-02-24 14:48
A függők általában számolják a tisztán töltött napokat. Ennek több oka is van (és nem feltétlenül az itt leírtak), de ez most nem tartozik ide. Ezt a nyilatkozatot olvasva viszont az jutott eszembe, hogy vagy nem mond igazat arról, hogy tiszta vagy csak nagyon beütött neki a tiszta élet. Nem hiszem, hogy kábulat nélkül komolyan azt gondolja, hogy jobb lemezt csinálnának most mint az Appetite. Kedvelem őt meg minden, de nem gondolom, hogy Axl valaha annyira rosszat akarna magának, hogy Stevennel akarjon időt tölteni.
Idézet
 
 
+8 #6 cápaidomár 2015-02-24 13:59
Idézet - MV:
Aki számolja, hogy hány napja színjózan, az nem színjózan...


...És folyamatosan fél.

Amúgy nem csípem a G'n'R-t, de a az kizárt, hogy túl tudnák szárnyalni a '80-as éveket, amikor még fiatalok voltak, szétcsapottak és volt pezsgés. Egy egész más világ más emberekkel. Akkor nem volt igazi veszítenivalóju k, és nem volt igazán komoly tétje sem. Csinálták azt ami jött leszarva mindent, de az egész őszinte volt és valódi.

Ez az ember nagyon el van tévedve. Van akinek nem kéne letennie a szenvedélyét, most komolyan. Ha színjózan lenne egy ilyen gondolat meg sem fordulna a fejében. Túlszárnyalni az Appetite... albumot most 2015-ben? Ugyan már. Hát mióta nem találkoztak már? Hány éve, hogy nem zenélnek együtt? Esélytelen.
Idézet
 
 
+12 #5 tama1975 2015-02-24 13:59
Egy reunionnak pont semmi értelme. Axel még a saját bandájával sem tud új dalokat kiadni, míg Slash tök kreatívan dolgozik Myles-szal, mindketten tök jól elvannak a saját világukban, a régi Guns számokat pedig elnyomják koncerteken. Annak a felállásnak az ideje lejárt...
Idézet
 
 
+20 #4 MV 2015-02-24 12:59
Aki számolja, hogy hány napja színjózan, az nem színjózan...
Idézet
 
 
+14 #3 ighyylien 2015-02-24 12:00
Hahaha a rajongókért...

"Az újjáalakulás Axlön múlik, csakis az ő kezében van a döntés." Jaj Steven, lehet, hogy 404 napja tiszta vagy, de akkor jó lenne ha az előtte lévő kiesett 20 évet visszanéznéd. Izzy menekül az egész zeneiparból, kétlem, hogy egy turnét is lenyomna azzal a cirkusszal ami a G n' R-al együtt jár, Slash pedig Myles-ékkal végre egy gördülékeny, rinyálás mentes csapatban zenélhet. Duff viszont lehet belemenne. Ja és a reunion azt jelentené, hogy az összes tag letérdel a nagy és fenséges Axl előtt, ami már önmagában megalázó és szánalmas lenne ezeknek a zenészeknek. Ezt a mindent a rajongókért közhelyt meg hagyjuk már...
Idézet
 
 
+1 #2 zombee 2015-02-24 11:35
Senki se mondta Axl-nak, hogy rekordösszeget kell elfogadnia érte, ha olcsón bevállalja, legalább hiszek neki. :)
Azért lefogadom, nem 5000Ft-os jegyárral menne egy koncert, a 2006-os is marhadrága volt.
Idézet
 
 
#1 NormaJean 2015-02-24 11:24
Kevés nála szánnivalóbb zenész létezik...egy ember aki lassan 30 éve a múltjából él, valaki akit már az "Utolsó lehetőség" klubban is kiröhögnek. Hozzá képest Paul Di'anno egy überhiteles hős.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.