Shock!

március 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fire For Effect: az első dal Geraca, Smith, Choy és Hoffmann zenekarától

Fire For Effect néven fut az a zenekar, amelyben a Malevolent Creation, a Suffocation és a Pestilence soraiból ismert zenészek egyesítették erőiket. A projekt most bemutatta névadó dalát.

0305ffe

Bret Hoffmann énekes (Malevolent Creation), Tony Choy basszusgitáros (Pestilence), Mike Smith dobos (Suffocation) és Gio Geraca gitáros (Malevolent Creation, Ashes Of Ares) alkotja azt a formációt, amely tavaly év végén alakult, és Fire For Effectként keresztelte el magát. A projekt fő zenei agya Geraca. „Nagyon büszke vagyok rá, amit ilyen rövid idő alatt elértünk, és alig várjuk, hogy megmutassuk a zenénket a közönségnek is", mondta a gitáros pár hónappal ezelőtt. „Szerintem az emberek nagyon meg fognak lepődni! Ami a hangzásunkat illeti, nem tudom, hogy ez önálló stílus-e, de amolyan megfeketedett háborús metalra gondoljon mindenki a legrusnyább formájában."

Geraca korábban azt mondta, az új zenekar összességében a tagok egyik korábbi bandájára sem emlékeztet igazán, a hangzás pedig egyszerre epikus és extrém, benne némi nordikus fűszerrel. Emellett egy illusztris szólógitáros felbukkanása is várható vendégként a dalokban, de az ő személyéről csak később lebbentik fel a fátylat. A névadó dal most mindenesetre meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.