Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ez az első Coroner-album, amivel elejétől a végéig teljesen elégedett vagyok”

Több mint három évtized után, október 17-én végre tényleg megjelenik a svájci Coroner régóta várt új nagylemeze. Az album a Dissonance Theory címet viseli majd, és a Century Media gondozásában jelenik meg.

0817coroner

Tizennégy évvel az újjáalakulás és harminckét évvel a legutóbbi nagylemez után végre új albummal jelentkezik a Coroner. Az új lemezen Tommy Vetterli és Ron Broder basszer/énekes mellett az elmúlt évek szórványos koncertjein megismert Diego Rapacchietti dobos játszik majd, vagyis a klasszikus leosztásból csak Marky Edelmann dobos hiányzik majd.

„Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogyan kellene szólnia a mai Coronernek, de gyorsan ráébredtem, hogy a múltba révedés nem szolgálná az érdekeinket – mondja Vetterli. – Természetesen ahogy telik az idő, minden zenésznek kialakulnak a sajátos védjegyei, szóval noha az anyag új, lehetséges, hogy kötődik a korábbi fázisainkhoz is, hiszen én írtam a dalokat. De ezzel együtt sem úgy álltunk neki a munkának, hogy most folytatjuk az örökségünket. Egyszerűen csak őszinte, mai talajon álló muzsikában gondolkodtunk. Ez az első Coroner-album, amivel elejétől a végéig teljesen elégedett vagyok. Úgyhogy beszéljen önmagáért a zene, úgyis tudni fogjátok, hogy nektek szól-e vagy sem!"

coroner_cAz albumra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Oxymoron
02. Consequence
03. Sacrificial Lamb
04. Crisium Bound
05. Symmetry
06. The Law
07. Transparent Eye
08. Trinity
09. Renewal
10. Prolonging

A Renewal címá dal máris meghallgatható.

A gyakran a Rush thrash metal változataként emlegetett Coroner eredetileg a szintén svájci Celtic Frost roadjaiból alakult a '80-as évek derekán, és a továbbiakban is szoros kapcsolatot ápoltak Tom G. Warriorékkal – olyannyira, hogy első demójukat, az 1986-os Death Cultot egyenesen Warrior énekelte fel. A banda debütalbuma 1987-ben jelent meg R.I.P. címmel, és ugyan a közönségsikerek végig elkerülték őket, a Coroner a későbbiekben még további négy stúdiólemezt rögzített. Az egyéni megközelítésű, egyre technikásabb, thrash-alapú muzsika elsősorban a szakma és a zenészek zenéje volt, de az intellektuálisabb, csavarosabb durva dolgok hívei körében is kultstátuszra tettek szert olyan anyagaikkal, mint az 1988-as Punishment For Decadence, az 1989-es No More Color, a talán legizgalmasabb 1991-es Mental Vortex és az 1993-as, már indusztriálisabb Grin. A zenekar az alternatív érában tetszhalálba meredt, majd 1996-ban hivatalosan is feloszlottak. A várva várt újjáalakulás végül 2011-ben történt meg.

 

Hozzászólások 

 
#6 Venom.ádi 2025-08-17 20:00
Mondanám, hogy dehogy leszünk, mert még azok is bejáratottabb nevek, viszont esemény lenne mégiscsak. Bízom benne, hogy elhozza valaki őket, még a Harman-színpadon sem sértődnék meg a fezenen, de inkább valami más legyen.
Off-topic de kicsit fel is húztam magam hazafele bemártva fezenről, hogy még a románok is megoldják, hogy a leköszönő Orange Goblin kap egy bulit ott is, mi meg mit baszakodunk megint? Az Obsessed is megy mindenhova Európában, csak ide nem sikerül.

Nade, a nóta nem rossz, de nem is annyira meggyőző, engem ez a nagyon klasszikus thrashes Coroner amúgy sem szólít meg annyira, mint a Grin meg úgy általában bármi a '90-es évekből. De szerintem nagy katasztrófa nem lesz, tök jó a dobosuk, jó a borító is, szóval vétel lesz.
Idézet
 
 
#5 Bálint László 2025-08-17 14:30
Nekem bejön. Jó lesz ez! Remélem jönnek majd hozzánk is a turnéval, és eljönnek a koncertre azok, akik régebben szerették őket. Abban is bízok, hogy többen leszünk, mint az Exhorderen és a Flotsamen voltunk a héten.
Idézet
 
 
#4 A.Leben 2025-08-17 11:33
A Coroner simán egy ligában játszott/játszik a műfaj krémjével, akár Amerikát, akár Németországot vesszük, rejtély, miért nem jjött össze nekik a hozzájuk hasonló áttörés.
Idézet
 
 
#3 Windir 2025-08-17 09:37
Nem igazán győzött meg ez az új szám. De legalább nem Kreator-feldolgozás.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2025-08-17 09:28
Nyilván várom az új lemezt, de mi a fenét csináltak 15 évig? Ennyi idő alatt legalább két albumot kiadhattak volna...
Idézet
 
 
#1 nxfn 2025-08-17 08:20
Hmm, nincs Coroner album a klasszikusok rovatban, pedig lehetne, akár több is...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.