Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Electricity címmel itt egy új Motörhead-dal, februárban Bécs és Pozsony már biztos

0605mkopfAugusztus 28-án jelenik meg a Motörhead huszonkettedik stúdiólemeze Bad Magic címmel, amelyről a banda most bemutatta az Electricity című új dalt. Lemmyék az év második felében intenzív európai turnéra indulnak a Saxon és a Girlschool társaságában.

Ismét Cameron Webb producerrel készítette el új albumát a Motörhead, amely Bad Magic címmel jelenik meg a nyár legvégén. A zenekar Lemmy egészségügyi problémái miatt elég sok viszontagságon ment át a 2013-as Aftershock óta, de az albumot természetesen vérbeli Motörheadnek ígérik, és lesz rajta néhány érdekesség is. Eleve egyszer sem fordult még elő korábban a mostani felállás életében, hogy teljes egészében együtt írták és élőben rögzítették volna a stúdióban az albumot, de Brian May is vendégszólózik egyet a The Devil című szerzeményben. Emellett Lemmy énekteljesítményét is változatosabbnak ígérik, mint valaha, de felvették a Rolling Stones Sympathy For The Deviljének feldolgozását is. Természetesen az utóbbi évek történései is hatottak az anyagra, az Until The End című balladához például ezek szolgáltatták az inspirációt.

„Azt hiszem, ez talán a hatodik lemez, amit vele készítettünk, de most másképp dolgoztunk: a stúdióban írtuk meg az anyagot, és végig együtt is játszottuk fel az egészet", mondja a lemezről Mikkey Dee dobos. „Korábban egy külön stúdióban próbáltuk össze a dalokat, és csak utána vettük fel őket, méghozzá egyenként, de itt most tényleg élőben rántottunk fel mindent, amint elkészült az adott nóta. Mindig is nagyon spontán módon álltak össze a dalaink, de most talán még spontánabb módon dolgoztunk, mint korábban akármelyik lemezünk esetében. De nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel: roppant élő, nagyon ösztönös lemez. Nálunk szerintem az ilyesmi működik a legjobban."

A dallista az alábbi:

0605mkopfc01. Victory Or Die
02. Thunder & Lightning
03. Fire Storm Hotel
04. Shoot Out All Of Your Lights
05. The Devil
06. Electricity
07. Evil Eye
08. Teach Them How To Bleed
09. Till The End
10. Tell Me Who To Kill
11. Choking On Your Screams
12. When The Sky Comes Looking For You
13. Sympathy For The Devil

A Motörhead a VOLT-os bulival idén ismét megjárta Magyarországot, nyár végétől pedig Észak-Amerikában turnéznak majd az Anthrax társaságában. Ez a kör a zenekar által rendezett Motörboat hajófesztivállal zárul majd szeptember 28. és október 2. között, itt az Anthrax mellett a Slayer már biztosan társul Lemmyékhez, de természetesen további nagy nevek bejelentése is várható. Az év végén pedig ismét Európa következik, amely már kifejezetten a banda fennállásának negyvenes jubileumát hivatott megünnepelni. A kezdés november 15-én lesz Párizsban, a túrán pedig két ősrégi harcostárs, a Saxon és a Girlschool kíséri majd Lemmyéket előzenekarként. Magyar buli ebben a leosztásban a jelek szerint egyelőre nem lesz, az első körben München a hozzánk legközelebbi állomás (méghozzá mindjárt dupla, november 20-21-én), de már meghirdettek egy bécsi koncertet február 14-ére a Stadthallébe, február 17-én pedig a pozsonyi Aegon Arenában is játszik a nagy hármas.

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 Venomádi 2015-07-31 13:35
Természetesen tetszik, mert ez a kibaszott MOTÖRHEAD. Csak hát ez a Smiling like a killer nóta.
Idézet
 
 
+5 #1 Arvorae 2015-07-31 09:51
A lemez nagyon oda fog csapni és hatalmas az igény a bandára, tehát pörgetik a turnékat is. Remélem Lemmy bírni fogja a gyűrődést és az intenzív európai turné nem az intenzív osztályon zárul. Aggódom az öregért, nagyon figyelni kellene az egészségére!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.