Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dumaturnéra indul Joey DeMaio

Nagyban folyik Európában a Manowar búcsúturnéja, amely jó ideig eltart még, Joey DeMaio pedig extrával is bővíti The Final Battle kört: spoken word fellépéseket tart majd.

Különleges spoken word fellépéseket jelentett be 2019 novemberére Joey DeMaio, a Manowar mindenható főnöke, aki a csapat hagyományos koncertjein is imád szónokolni. A basszusgitáros kilenc németországi előadást tart majd a következő utáni év november 1-10. között, ahol a felvezetés szerint először nyitja meg a Manowar titkos archívumait, és elejétől végéig elmeséli a zenekar igaz történetét. Egyelőre nem tudni, lehet-e folytatása is a dolognak, de ezek vélhetően kivételes alkalmak, ellenkező esetben aligha kezdenék el árulni rájuk két évvel előbb a jegyeket.

A Manowar búcsúturnéja november derekán startolt, és nagy meglepetésre nem a 2010-ben visszatért eredeti dobos, Donnie Hamzik, hanem egy fiatal brazil zenész, Marcus Castellani ült a dobcuccnál Eric Adams, Joey DeMaio és Karl Logan mögött. Marcus egy brazil Manowar-tribute-ban játszott korábban, amely Kings Of Steel néven futott. A The Final Battle turné akár két éven át is eltarthat, szóval a banda karrierjének tényleges fináléja még messze van. A 2012-es The Lord Of Steel lemeznek azonban minden bizonnyal már nem készül folytatása.

 

Hozzászólások 

 
+3 #12 NemTom 2017-11-28 01:08
Idézet - pumpika666:
számomra a louder than hell-lel ért véget a manóvár története, azzal bezárólag imádom az összes lemezüket, igazi klasszikusok, de azóta számomra értékelhetetlen a zkar teljesítménye, lehet h joey kiküld a teremből, de az igazi metalt az elmúlt 20 évben tucatnyi együttes sokkal hitelesebben játsza, ami a legfontosabb: kiváló dalokkal ...

Nekem már a Louder sem működött, mint egész album. Vannak rajta nagyon jó dalok, de vannak kevésbé jók is. Mint ahogy a következő lemezeken. Például a 2007-es Gods of War-on kifejezetten klassz dalok szerepelnek, csak sajnos egy csomó felesleges és unalmas önkielégítés közé rejtve. Ha azokat a track-eket kiveszem a lejátszási listából, egész jól működik
Idézet
 
 
+4 #11 pumpika666 2017-11-27 21:30
számomra a louder than hell-lel ért véget a manóvár története, azzal bezárólag imádom az összes lemezüket, igazi klasszikusok, de azóta számomra értékelhetetlen a zkar teljesítménye, lehet h joey kiküld a teremből, de az igazi metalt az elmúlt 20 évben tucatnyi együttes sokkal hitelesebben játsza, ami a legfontosabb: kiváló dalokkal
ez a spoken word dolog meg tényleg olyan előadóknak való, akiknek van véleményük a világról, ha egy zkar törénete érdekel, azt sztem a neten már bárhol meg lehet találni
Idézet
 
 
+14 #10 bogar 2017-11-27 20:51
Két év múlva 65 lesz. Lehet, hogy már nem bírja pengetni a végzet acélhúrjait, ezért találta ki ezt az egészet. Mielőtt még meghal a metálért.
Idézet
 
 
+5 #9 Igor Igorovics 2017-11-27 19:13
Alapvetően a spoken word nem egy ördögtől való dolog. Politizálós punk/hc arcoknál például kifejezetten gyakori dolog (pl. Jello Biafra). De különböző médiaszemélyisé gek is gyakran mennek különböző művházakba, kávézókba, hogy ott sokszor pénzért osszák meg a gondolataikat a világról. Vitathatatlan, hogy Joey tervének van egy erősen pénzlehúzó szaga -kihasználva a rajongóik fanatizmusát-, azonban mégsem kötelező, meghát nyilván vannak olyan Manowar rajongók, akiket tényleg érdekelhet, hogy mit gondol különböző dolgokról.
Idézet
 
 
+11 #8 nemmondommeg 2017-11-27 18:25
Idézet - P:
Sajnos egyébként az előttem szólóknak igaza van, mert komolytalan lett a zenekar, pedig a korai lemezeik akkora heavy metál alapművek, mint a ház. Sajnos azok zsenialitását is beárnyékolja ez a hülye Joey által nyomott atomtrúmetálkod ás. Egyébként meg szerintem nem hülyeség egy ilyen. Gondoljatok bele. Egy elég nagy rock ikon, és sokan kíváncsiak szerintem erre. Pl. ha mondjuk Steve Harris csinálna egy ilyet, akit én nagyon szeretek és nagyra tartok, lazán befizetnék rá.


Szerintem Joey-t ne nagyon hasonlítsuk össze Steve Harris-el... Teljesen más kaliber a kettő. Pl gondoljunk csak vissza az 1 évvel ezelőtti British Lion koncertre, ahol Steve, idejét nem sajnálva dedikált és fotózkodott mindenkivel. Nem mondta egy idő után, hogy ennyi volt, hanem az összes ott lévő rajongó sorra került. Na most egy ilyen a Manowarnál mikor lenne lehetséges? Egy jó drága VIP jegy ellenében bírom csak elképzelni.
Idézet
 
 
+4 #7 Tulus 2017-11-27 16:42
Jaj... ez a "dumaturné" kb. annyira hiányzik a népnek, mint egy pofon a búcsúban....
Idézet
 
 
-8 #6 TommyRock76 2017-11-27 15:36
Idézet - Codename333:
már nem azért h bunkó legyek,de iylenkor mindig az vagyok ha így kezdem,DE A KI A FRANCOT ÉRDEKEL MÉG MA EZ A BANDA ÚGY ISTEN IGAZÁBÓL????????????????......Sosem voltam rajongójuk,sose m voltam híve annak a feszítős heavy metal póznak amit ők felvettek.Van akinek ez bejön,oké rendben, de ne már hogy ez komoylan annyira nagy érdeklődést kelt hogy már msot elkedzik árulni a jegyet rá.....én személy szerint nem fogok könnyeket hullatni ha végre megszűnik ez a fos....értem én h utána sincs kedve műszakozni Joey Demaio-nak mert kurvára nem lenne kevdem nekem se de NE MÁR....cska ez jön ki belőlem ahogy a cikket elolvastam.....

HH kiket érdekel???Akik a Metál Hammeren nőttek fel és vevők ere a szar szövegre meg zenére.
Idézet
 
 
+5 #5 P 2017-11-27 15:15
Sajnos egyébként az előttem szólóknak igaza van, mert komolytalan lett a zenekar, pedig a korai lemezeik akkora heavy metál alapművek, mint a ház. Sajnos azok zsenialitását is beárnyékolja ez a hülye Joey által nyomott atomtrúmetálkod ás. Egyébként meg szerintem nem hülyeség egy ilyen. Gondoljatok bele. Egy elég nagy rock ikon, és sokan kíváncsiak szerintem erre. Pl. ha mondjuk Steve Harris csinálna egy ilyet, akit én nagyon szeretek és nagyra tartok, lazán befizetnék rá.
Idézet
 
 
+1 #4 Codename333 2017-11-27 13:12
már nem azért h bunkó legyek,de iylenkor mindig az vagyok ha így kezdem,DE A KI A FRANCOT ÉRDEKEL MÉG MA EZ A BANDA ÚGY ISTEN IGAZÁBÓL????????????????......Sosem voltam rajongójuk,sose m voltam híve annak a feszítős heavy metal póznak amit ők felvettek.Van akinek ez bejön,oké rendben, de ne már hogy ez komoylan annyira nagy érdeklődést kelt hogy már msot elkedzik árulni a jegyet rá.....én személy szerint nem fogok könnyeket hullatni ha végre megszűnik ez a fos....értem én h utána sincs kedve műszakozni Joey Demaio-nak mert kurvára nem lenne kevdem nekem se de NE MÁR....cska ez jön ki belőlem ahogy a cikket elolvastam.....
Idézet
 
 
+2 #3 Rcooley 2017-11-27 13:10
Menjen má nyugdíjba ez a bohóc.
Idézet
 
 
+2 #2 Kiske 2017-11-27 11:12
Idézet - RobertThorn:
Ne haragudjatok, hogy ezt írom, de nem értem és nem is akarom megérteni, hogy miféle igény van arra, vagy hogy egyáltalán a világ hogy jutott el odáig, hogy akármilyen előadó akármilyen produkciójára 2 azaz kettő évvel korábban kelljen jegyet vásárolni. Nem hogy Joey DeMaio hihhhetetlenül exkluzív szájmenésére...
Bazzeg, még a Michael Jackson búcsú'turnéja' is három hónappal a bejelentése után kezdődött volna meg - amelynek ugye már a legelső koncertje sem volt megtartva, érhető okokból :P
Miért asszisztál egyáltalán ehhez a jelenséghez a közönség, a koncertszervező , meg úgy en bloc bárki?.. :S

Semmi meglepő nincs benne. Pénz éhes szar rágó zenekar a belem ki jön tőlük.
Idézet
 
 
+19 #1 RobertThorn 2017-11-27 10:52
Ne haragudjatok, hogy ezt írom, de nem értem és nem is akarom megérteni, hogy miféle igény van arra, vagy hogy egyáltalán a világ hogy jutott el odáig, hogy akármilyen előadó akármilyen produkciójára 2 azaz kettő évvel korábban kelljen jegyet vásárolni. Nem hogy Joey DeMaio hihhhetetlenül exkluzív szájmenésére...
Bazzeg, még a Michael Jackson búcsú'turnéja' is három hónappal a bejelentése után kezdődött volna meg - amelynek ugye már a legelső koncertje sem volt megtartva, érhető okokból :P
Miért asszisztál egyáltalán ehhez a jelenséghez a közönség, a koncertszervező , meg úgy en bloc bárki?.. :S
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.