Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dark Matter: nézd meg Logan Mader zenekarának új videóját!

Február 17-én, azaz ma jelenik meg a Machine Head ősfelállásából ismert Logan Mader aktuális zenekarának új lemeze. A Once Human Evolution címet kapott albumáról máris meghallgatható a Dark Matter című dal.

1124oncehuman

Ma érkezik az earMUSIC gondozásában a Once Human második nagylemeze. A 2015-ös The Life I Remember melodikusan death metalos vonala után a csapat komplexebb, érzelemgazdagabb, változatosabb, de továbbra is igen súlyos muzsikát ígér a lemeztől. „Az első lemezzel beindítottuk a gépezetet, de most olyan, mintha egy teljesen másik zenekar lennénk", érzékelteti a különbséget Logan. „Tényleg ráleltünk a saját hangzásunkra és identitásunkra, ami ráadásul elég egyedi, és úgy érezzük: valósággal izzik, amit csinálunk. Még csak alig több mint egy éve jött ki az első lemez, de annyira fűtött minket az új hangzás, amit megalkottunk, hogy muszáj volt ismét stúdióba vonulni, és megörökíteni. Az is fontos volt, hogy bebizonyítsuk az embereknek: ez egy valódi zenekar, nem valami projekt, amit csak úgy egyszeri hóbortból hoztam össze. Ennek a csapatnak teljes pályafutása lesz, és még csak most indultunk útnak!"

oncehuman_cA dallista az alábbi:

01. Flock Of Flesh
02. Eye Of Chaos
03. Mass Murder Frenzy
04. Gravity
05. Dark Matter
06. Paragon
07. Drain
08. Killers For Cure
09. Passenger

Logan mellett a zenekar tagjai Lauren Hart énekesnő, Max Karon gitáros, Dillon Trollope dobos, Damien Rainaud basszer és Skyler Howren gitáros, vagyis három gitárral nyomulnak. A producer ismét Mader volt, és a lemez egyik kiadásának bónusza a Machine Head Davidianjének feldolgozása lesz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 Doktornő 2017-02-19 21:03
a 1970.es években is divat volt a férfiaktól a nyávogós hang...Igaz, hogy semmi keresnivalója ezeknek a hörhős csajokna...főleg, amikor így is konferálnak..lásd arch enemy...de szar ...ettől pedig mindenki várja majd, hogy machine head-es lesz a muzsika, mert logan mader van ebben benne...sípol is a gitár a riffek végén 1-2 helyen, mint ott...hát nem csupa véletlen...:) eltűnnek ők is hamar ezzel, mert rájönnek hogy nem ettől lesz kemény a zene...
Idézet
 
 
+1 #4 Tulus 2017-02-17 16:43
Ezt a csajt rendesen dughatják a turnébuszon. De milyen jól teszik! :)
Idézet
 
 
+2 #3 nazipunkfckoff 2017-02-17 14:32
mivan a világgal... a pasasok éteri lányos hangon vernyákolnak csajok meg hörögvepörögnek ...

BTW a sokanxedik hörgős lány fronteberes bandától már senkinek se rezdül meg semmije max a nadrágjában...unalmassssss....
Idézet
 
 
+1 #2 El Sadistico 2017-02-17 11:22
Ja! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a hörgés férfimunka!
Idézet
 
 
+4 #1 bjorn 2017-02-17 08:10
Nem lenne rossz, de ezt a not le kellene cserelni. Komolytalan tole az egesz
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.