Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Brutálisan súlyos, fúziós jazzmetallal tér vissza a Pestilence volt főnöke

0205mameliSynaptic címmel jelenik meg valamikor 2015 folyamán a Pestilence-főnök Patrick Mameli új zenekarának első lemeze. A Neuromorph az előzetes ígéretek szerint jazzes progresszív metalban utazik majd.

Eredetileg Necromorph néven alakult meg a tavaly feloszlatott Pestilence tulajdonképpeni utódzenekara, ám Patrick Mamelinek jogi okokból végül Neuromorphra kellett változtatnia az elnevezést. A zenekar most leszerződött az Imperative kiadóhoz, és még idén megjelenteti bemutatkozó anyagát, amely a Synaptic címet viseli majd.

„A stílus még brutálisabb, még őrültebb, még technikásabb, még futurisztikusabb és még halálosabb lesz. Biztos vagyok benne, hogy minden rajongóm nagyon szereti majd!", mondta a zenéről korábban Mameli, aki szerint a zene nemcsak brutálisabb a Pestilence-nél, de teljesen másmilyen is egyben, és a brutális riffek mellett tele van fúziós jazzes hatásokkal is.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Simple 2015-02-06 14:21
A Spheres rajongójaként elmondhatom, hogy nem egy Babos (és zenekara) koncerten voltam már, és egészen fantasztikus előadásaik voltak. Sőt, a zenéje eléggé fiatalos, modern, nagyon élvezetes. De valószínűleg itt jön a képbe az, amit páran előttem már hangoztattak, hogy ezek az általam is igen nagy mértékben kedvelt bandák (Death, Atheist, Cynic, Pestilence) komplexek ugyan, de az nem jelenti, hogy jazzesek vagy jazzes elemeket vonultatnának fel. Ha az előbb felsoroltak közül valamelyik, akkor az Atheist, akik valóban mégis tettek azért valamit tudatosan, hogy a jazz is eszünkbe juthasson róluk méltán.
Idézet
 
 
#3 neal and jack and me 2015-02-06 08:12
sztem jó lesz ez, mameli nem nagyon nyúlt eddig mellé.
és a spheres valóban mestermű.
Idézet
 
 
+10 #2 nausea 2015-02-05 14:34
A jazz esküdt ősellenségeként is azt mondom, hogy a Spheres minden másodperce gyönyörű. Addig hallgattatnám Babos Gyula-rajongókkal, amíg keresztbe le nem nyelik a kezükben szorongatott talpas borospoharat.
Idézet
 
 
+10 #1 drughi 2015-02-05 12:06
Ne legyen öncélú virgázás és akkor év lemeze gyanús!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.